Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

hogy az alperes az elmúlt hónapok alatt írásban és szóban több alkalommal a tudomására hozta, hogy nem végzi tovább a felperes klubjának elszámolási munkáit. Ezért a felperes úgy döntött, hogy 1976. január 1-től a megyei rendőr-főkapitányság anyagi osztálya látja el a korábban az alperes által betöltött munkakört. Az intézkedés ellen az alperes panasszal élt, amelynek eredményeként a városi közös munkaügyi döntőbizottság határozatával az okok valótlansága miatt a felmondást hatályon kívül helyezte. A döntőbizottság határozatát a felperes keresettel támadta meg. A munkaügyi bíróság a döntőbizottság határozatát megváltoztatta és a felmondást azzal tartotta fenn hatályában, hogy az alperes munkaviszonya 1976. február 16. napján szűnt meg. Megállapította, hogy az alperest hat hét felmondási idő illeti meg, ezért a felperest 18 napi felmentési idő alapulvételével 1314 forint munkabér megfizetésére kötelezte. ítéletét lényegében azzal indokolta, hogy a munkáltató a munkaviszonyt bármikor megszüntetheti, de azt indokolnia kell. Utalt arra, hogy a felperes módosított felmondásában olyan, a valóságnak megfelelő indokra hivatkozott, amelynek alapján lehetőség van a munkaviszony megszüntetésére. Mivel azonban a felperes az Mt. 27. §-a (1) bekezdésének megfelelő felmondási időt nem biztosította az alperes részére, e tekintetben a munkáltató intézkedését a bíróságnak meg kellett változtatnia. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalása — egyebek között — rámutat arra, hogy a munkaügyi vita során nincs helye olyan új felmondási ok bizonyításának, amelynek közlése a felmondásban nem történt meg. A felperes felmondást közlő levelében a felmondás indokaként nem szerepel sem az, hogy az alperes munkaköre átszervezés folytán megszűnt (a klub gazdasági ügyeinek intézését másra bízták, vagy kívánták bízni), sem pedig az, hogy az alperes a magatartásával a munkahelyen kedvezőtlen légkört alakított ki. Ezekre — mint felmondási okokra — a felperes csak a munkaügyi vitában hivatkozott. A felmondó levélből minden kétséget kizáró módon kitűnik, hogy az alperes munkaviszonyának felmondással történő megszüntetésére azért került sor, mert az alperes az elmúlt hónap alatt írásban és szóban több ízben a felperes tudomására hozta, hogy nem végzi tovább a klub elszámolási munkáit. Ehhez mérten — a szavak általánosan elfogadott értelme szerint — a munkakörnek a rendőr-főkapitányság anyagi osztálya részére történő átadása nem kiváltó oka, hanem következménye volt az alperes munkaviszonya megszüntetésének. Mindebből következően tévedett és ezáltal jogszabályt sértett a munkaügyi bíróság, amikor a felmondó levélben közöltek helyett a munkaügyi vita során módosított felmondási okoknak a valós voltát vizsgálta és bírálta el. (M. törv. II. 10 238/1977. sz., BH 1978/4. szám 175.) 99. A munkaszerződést a vállalat nevében csak a vállalat erre feljogosított dolgozója mondhatja fel. Az ilyen jogkörrel vagy eseti meghatalmazás167