Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

2. Ha a vállalat felmondása a bírálat jogával élő vagy közérdekű beje­lentést tevő dolgozóval szemben megtorlást céloz, azt nem lehet a jog ren­deltetésszerű gyakorlásának tartani, szemben áll az Mt. 2. §-ának (1) bekez­désében foglalt rendelkezéssel [Mt. 2. § (1) bek.].1 A felperest 1975. április 15-től rendész munkakörben foglalkoztatta az al­peres. A munkaviszonyt 1977. május 28-án kelt határozatával az alperes felmondta a rendészi munka területén történő átszervezésre hivatkozással. A felperes az alperesi intézkedés ellen panasszal fordult a döntőbizott­sághoz, majd ennek elutasító határozata ellen keresetet terjesztett a munka­ügyi bíróság elé, keresetében munkaviszonya helyreállítását kérte. Tagadta, hogy a felmondási ok a valóságnak megfelelne. Azt állította, hogy az alperes megtorlásként mondta fel a munkaviszonyt, mivel a vezetők társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett cselekményeit felfedte. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indoko­lásában megállapította, hogy a felmondás az alperes részéről a jogszabály­ban meghatározott módon történt. Utalt arra, hogy a felperes alkalmazása­kor kilenc erdészeti üzemből állt a gazdaság, és négy erdészeti üzemnél nem volt önálló rendész. Jelenleg hét erdészeti üzem működik és az egyik kis­létszámú műszaki erdészet kivételével minden egységnél önálló rendész dol­gozik, ezen kívül társadalmi tulajdon védelmi aktívahálózat is működik. Ennek alapján a bíróság minden kétséget kizáróan megállapíthatónak ta­lálta az átszervezés szükségességét, mivel a gazdaság központjában a ren­dészet vezető mellett a felperes által betöltött rendészeti munkakör feles­legessé vált. Elfogadta döntése kialakításánál a tanúként meghallgatott igazgató nyi­latkozatát annak bizonyítására, hogy a felmondás célja nem személyi bosszú eredménye, és hogy a bírálatot gyakorló felperes írásbeli jelentései a fel­mondással nem hozhatók összefüggésbe. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás ala­pos. A bíróságnak a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése szerint az a feladata, hogy az igazság kiderítésére törekedjék. Ebből a célból hivatalból tisztáznia kell a tényállást, és bizonyítást kell felvennie. [Pp. 355. § (2) bekezdés.] Adott esetben a munkaügyi bíróság e feladatának nem tett megfelelően eleget. Az alperes állította, a felperes pedig tagadta, hogy az átszervezés a vál­lalati eredményesség fokozása érdekében jött létre. Az alperes állításával ellentétben — amit meggyőző módon nem tudott bizonyítani —, a felperes csatolta az általa a gazdálkodás hiányosságaira utaló jelentéseit, beadvá­nyait, ezen kívül tanúkat jelentett be, akiknek meghallgatását azért kérte, hogy bizonyítsák: munkaviszonyát bejelentései miatt szüntették meg. A bí­róság azonban a felperes által bejelentett valamennyi tanút nem hallgatta meg. Nemcsak az eljárásjogi rendelkezéseket hagyta figyelmen kívül az eljáró bíróság, de nem vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalása IV. pontjának megfelelően azt sem, hogy a felperes a felmondás jogát társadalmi rendeltetésének megfelelően gyakorolta-e. Az ugyanis kitűnik a peranyagból, hogy a felperes munkája közben bírálatot 1 A közérdekű bejelentést tevő védelmével kapcsolatban lásd még az 1977. évi 1. tv. 14. §-ának (1) bekezdését is. 13

Next

/
Thumbnails
Contents