Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Az alperes panasszal fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz, amelyben előadta, hogy a munkabéréből harminchárom százalékot jogtalanul levonnak. Kérte ügyének kivizsgálását. A munkaügyi döntőbizottság a határozatában megállapította, hogy a felperes 1974. április 12-ig az alperes munkabéréből 5080 Ft-ot vont le. A felperest arra kötelezte, hogy a levont összegből 4282 Ft-ot fizessen vissza az alperesnek. Döntését azzal indokolta, hogy az 5/1967. (X. 8.) MüM sz. rendelet 14. §-a értelmében a MIL-lap csak öt évig hatályos, következésképpen a felperes az 1965. szeptember 13-án kiállított MIL-lap alapján nem teljesíthetett volna levonást az alperes munkabéréből. A 798 Ft adótartozás fennállását az alperes elismerte, s ezért csak az ezt meghaladó egyéb levonások visszafizetésére kötelezte a felperest. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz és kérte a határozat megváltoztatását, az alperes panaszának elutasítását. Álláspontja szerint az alperes tartozásai fennállottak, azoknak megszűntét az alperes hitelt érdemlően nem igazolta. A munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben megváltoztatva a felperest arra kötelezte, hogy az addig levont 5080 Ft-ot az alperesnek fizesse vissza. Egyben úgy rendelkezett, hogy „további levonás nincs". Ítéletének indokai szerint az alperes bizonyította, hogy a tartozásait kiegyenlítette, a MIL-lap alapján pedig nem teljesíthetett volna levonást a felperes. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A perben eldöntésre váró kérdés az volt, hogy a felperes jogosan vonta-e le az alperes munkabéréből annak egy részét. A munkaügyi bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy milyen letiltó rendelkezések alapján, mely összegeket vont le a felperes az alperes munkabéréből, s hogy a levonások a letiltó rendelkezéseknek megfelelően történtek-e. A munkaügyi bíróság azonban e körben a tényállást nem tisztázta, sem a MIL-lapot, sem az annak kiállítása alapjául szolgáló, sem pedig az egyéb letiltást elrendelő határozatokat nem szerezte be, s így az ítélete megalapozatlan. A per adatai szerint a levonások túlnyomó részükben MIL-lap alapján gyermektartásdíjra történtek. Az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét bírósági ítélet állapította meg, s az ítéleten alapuló végrehajtási intézkedésként rendelték el a munkabérének letiltását, aminek az volt a következménye, hogy az előző munkáltatójánál fennállott munkaviszonyának megszűnésekor a munkáltató a MIL-lapján tartozásként feltüntette a hátralékos tartásdíjat, valamint annak havonta fizetendő összegét. Az alperes ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét a MIL-lap kiállítása után hozott bírósági ítéletek megszüntették. A Vht. 154. §-a értelmében a munkáltató köteles a munkaviszony megszűnése esetén a dolgozó munkabéréből levonás útján törlesztendő, ki nem egyenlített tartozásairól a külön jogszabályban előírt igazolást kiadni. Az e jogszabályban megjelölt külön igazolás a munkavállalói igazolási lap (MILlap), amelynek kiállításáról a felperes korábbi munkaviszonyának megszűnése idejében a 11/1964. (XII. 24.) MüM sz. rendelet rendelkezett és kötelezően előírta a MIL-lapon a dolgozó tartozásainak feltüntetését. A Vht. 155. §-a szerint a munkabérre vezetett végrehajtás hatálya a munkahely megváltoztatása esetén újabb letiltás nélkül terjed ki azokra a járandóságokra is, amelyek a munkavállalót az új munkáltatójával szemben illetik meg. Az 131