Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Ezzel az állásponttal ellentétes rendelkezést ugyanis a hatályos jogszabá­lyok nem tartalmaznak. A felperest az adott esetben nem az egész évre szóló hat nap pótszabadság, hanem annak csupán fele illeti meg, tekintettel arra, hogy munkaviszonya 1976. július 7-én kezdődött, a tárgyévnek tehát csak a felét dolgozta le s en­nek folytán erre az időre őt arányosan megillető pótszabadság három nap­nak felel meg. Ez a három nap pótszabadság a felperest természetben illeti meg, miután esetében a pénzbeli megváltás feltételei — figyelemmel a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 16. §-ának (1) bekezdésére — nincsenek meg. (M. törv. II. 10 089/1978. sz.) 76. A terhességre tekintettel ideiglenesen áthelyezett dolgozó nő kere­sete nem lehet kevesebb, mint amennyi az előző átlagkeresete volt [Mt. V. 23. § (4) bekezdés]. A felperes pénztárosként állott az alperes alkalmazásában. 1976. május 8-tól augusztus 7-ig táppénzes állományban volt, majd keresőképessé nyil­vánítása után a számviteli és ellenőrzési osztályra helyezték át. Az áthelye­zés a személyi alapbérét nem érintette, a keresete azonban kevesebb lett, mert az új munkakörében pénzkezeléssel nem foglalkozott és ezért a ko­rábbi munkaköre szerint járó havi 500 forint pénzkezelési pótlékot nem folyósították a részére. Az áthelyezésekor a felperes a terhessége hetedik hónapjában volt, 1976. szeptember 14-től kezdve már a szülési szabadságát vette ki. A felperes arra alapítottan, hogy az 1976. augusztus 8-tól szeptember 13-ig terjedő időre mint terhes nőt az Mt. V. 23. §-ának (4) bekezdése alapján az átlagkeresete illette meg, míg ezzel szemben az alperes csak a személyi alap­bérét fizette meg, 821 forint bérkülönbözet megfizetése iránt fordult előbb az alpereshez, majd annak elutasító intézkedése ellen a munkaügyi döntő­bizottsághoz és végül a döntőbizottság szintén elutasító határozata ellen a munkaügyi bírósághoz. A keresetlevelében előadta, hogy előrehaladott ter­hessége miatt a korábbi pénztárosi munkakörét már egyébként sem tudta volna ellátni, így indokolt volt a könnyebb munkakörbe helyezése. Az alperes az ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes „más munkában történő foglalkoztatása" nem a terhessége miatt történt, mert a felperest nem a kérelmére és nem orvosi vélemény alapján helyezte más munkakörbe, hanem az Mt. 35. §-ának (2) bekezdése alapján „átirányította" más munkahelyre. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint az alperes igazgatóhelyet­tesének az az intézkedése, amellyel a felperest azonos telephelyen és mun­kakörön belül, változatlan személyi alapbérrel más munka végzésére osz­totta be a számviteli osztályra, az Mt. 35. §-ának (2) bekezdésén alapuló in­tézkedés volt. Az alperesnek ez az intézkedése sem a felperes terhes álla­pota miatt történt. A felperes az átirányítást tudomásul vette, a számviteli osztályon a nyereményjegyzékek ellenőrzését végezte a szülési szabadságá­nak megkezdéséig. A havi 500 forint ún. „mankópénz" csak a pénztárosi munkakör tényleges ellátása esetén jár, így helyesen járt el az alperes, ami­kor annak összegét 1976. augusztus 8-tól kezdve már nem fizette a felpe­resnek. 128

Next

/
Thumbnails
Contents