Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes vállalat keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását és az alperes panaszának elutasítását kérte. A szerződés értelmezése tekintetében arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak címe, elnevezése a döntő. Eszerint pedig a felek között határozott időre szóló szerződés jött létre. A munkaügyi bíróság az ítéletével a keresetnek helyt adott. Az ítélet indokolása szerint az adott esetben nem volt kötelező a munkaszerződés írásbafoglalása. Ezért a bíróság a felek szóbeli megállapodását fogadta el a munkaviszony időtartama tekintetében fennálló döntésénél. A pontatlanul adminisztrációs hibával kiállított munkaszerződést nem találta elfogadhatónak az alperes álláspontjának alátámasztására. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A perben mindenekelőtt azt a kérdést kellett eldönteni, hogy a felek között 1976. január 14-én létrejött megállapodást határozott vagy határozatlan időre szóló munkaszerződésnek kell-e tekinteni. Tévedett a munkaügyi bíróság, amikor a rendelkezésre álló adatok alapján a szerződést határozott időre szóló munkaszerződésnek tekintette. Általános elv, hogy a jognyilatkozatokat nem elnevezésük, hanem tartalmuk szerint kell elbírálni. A munkaszerződés 2. pontjának harmadik mondata szerint a szerződő felek a munkaviszonyukat határozatlan ideig tartónak mondották ki, és a 4. pont második mondata értelmében a 6 hónapos kikötés nem a munkaviszony időtartamára, hanem az Mt. 27. §-a (2) bekezdésének keretei között szerződésileg szabályozható felmondási idő mértékére vonatkozott. Mivel az írásba foglaltan létesített, a meghatározott időre vonatkozó írásbeli kikötést nem tartalmazó munkaszerződés alapján a törvény erejénél fogva határozatlan időre szóló munkaviszony keletkezik, ezért tévedett és jogszabályt sértett a munkaügyi bíróság, amikor a munkaszerződést meghatározott, nevezetesen 6 hónapi időtartamra kötöttnek tekintette. A felek munkaszerződését azonban még akkor is határozatlan időre szólónak kellene minősíteni, ha az a meghatározott időre szóló 6 hónapos kikötést valóban tartalmazta volna. A munkaügyi bíróság által lefolytatott bizonyítás anyaga alapján ugyanis az állapítható meg, hogy a felperesnél állandósult gyakorlat szerint a műszaki állományú érdemi ügyintézői munkakörök betöltésére 6 hónapos meghatározott időtartamra alkalmazzák a jelentkezőket, mert „egyszeri beszélgetéssel, de egyheti, kéthavi munkaidőben sem lehet megismerni a dolgozót a munka mikénti ellátásában". Ez a gyakorlat éppen a próbaidőre vonatkozó rendelkezésekkel [Mt. 23. § (2) bek.] ellentétes. Ezért az ilyen munkaszerződést a 6 hónapi meghatározott időre vonatkozó kikötést magában foglaló részében az Mt. 22. §-a (3) bekezdésének második mondatára figyelemmel érvénytelen és határozatlan időre megkötött szerződésnek minősül. A felek munkaszerződése alapján határozatlan időre létesült munkaviszonyt a felperes nem a jogszabályban megszabott módon, tehát jogellenesen szüntette meg. Ezért a felperes keresetének helytadó ítéleti döntés az Mt. 31. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel törvénysértő. (M. törv I. 10 039/1977. sz., BH 1977/12. szám 566.) 111