Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

évi V. törvény (Btk.) 34. §-ában kifejezésre juttatott célja — ugyanúgy, mint az egyéb büntetéseknek — az elítélt nevelése és a társadalom többi tagjainak a bűnözéstől való visszatartása. A javító-nevelő munkára ítélés azt jelenti, hogy az elítélt köteles a bíróság által meghatározott természetű munkát végezni, a munkabéréből pedig a bíróság által meghatározott mértéknek megfelelő részt az állam javára le kell vonni [Btk. 42. § (1)—(2) bekezdés]. A javító-nevelő munkára ítélt az 1962. évi 10. számú tvr. (Btké.) 16. §-ának rendelkezései értelmében a bíróság által meghatározott természetű munkát — ha az elítélésekor munkaviszonyban állt — rendszerint az eddigi munkahelyén, egyéb esetekben pedig a kijelölt munkahelyen végzi. A Btké. 63. §-ában adott felhatalmazás alapján kiadott, többször módosított 7/1962. (VI. 28.) IM számú rendelet (R.) 1. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság határozza meg azt a vállalatot (szövetkezetet), ahol a javítónevelő munkát végre kell hajtani. A Btké. 17. §-a (1) bekezdésének rendelkezései szerint, amennyiben az elítélt az ítélethozatal idején munkaviszonyban állott, e munkaviszonya a javító-nevelő munka végrehajtása alatt szünetel, a (2) bekezdés szerint pedig a javító-nevelő munkára ítélés nem létesít munkaviszonyt. Nem érinti azonban a javító-nevelő munka végrehajtása a szövetkezeti tagsági viszony folyamatosságát [R. 12. § (3) bekezdés]. A Btk. 42. §-ának (2) bekezdése második mondatának, valamint az R. 12. §-a (1) bekezdésének tartalmában egyező rendelkezései szerint a javítónevelő munkára ítéltet a munkaviszonyban (szövetkezeti tagsági viszonyban) álló dolgozóknak mindazok a jogai megilletik, amelyek a büntetés céljával nincsenek ellentétben. Az R. 11—12. §-a határozza meg — nem kimerítően — a munkaviszonyban álló dolgozóknak azokat az egyes jogait, amelyek a javítónevelő munkára ítéltet is megilletik, illetve amelyekben az elítélt nem részesülhet. Az előzőekben részletezett rendelkezésekből következik, hogy a javítónevelő munkára ítéltnek az őt foglalkoztató vállalathoz fűződő jogviszonya a tartalmában sok vonatkozásban azonos a munkaviszonyban álló dolgozók jogviszonyával annak ellenére, hogy a javító-nevelő munka teljesítése a büntető bíróság által jogerősen kiszabott büntetés végrehajtását jelenti, és az elítélt nem áll munkaviszonyban az őt foglalkoztató vállalattal, illetvet a vállalatnál fennálló munkaviszonya a büntetés végrehajtásának ideje alatt szünetel. Az eddigi jogalkalmazói gyakorlat egységes volt abban, hogy e sajátos — túlnyomóan munkajogi, de büntetőjogi elemeket is tartalmazó — jogviszonyból származó, a munkavégzéssel összefüggésben keletkezett jogvitákat a munkajog anyagi szabályai alapján kell eldönteni. Nem volt egyöntetű azonban a gyakorlat abban, hogy az ilyen természetű viták eldöntése a rendes bíróságok vagy pedig — az eljárási szabályokban meghatározott előzetes eljárás lefolytatása után — a külön bíróságként szervezett munkaügyi bíróságok hatáskörébe tartozik. Az R. 13. §-a szerint a 11. és 12. § alkalmazása során felmerülő vitás kérdéseket a Munka Törvénykönyvének, illetve a szövetkezeti tagsági viszonyra vonatkozó jogszabályoknak a rendelkezései szerint kell elbírálni. Az R. e §-a anyagi és eljárásjogi szabály, a rendelkezéseiből pedig az következik, hogy a javító-nevelő munkára ítélt és az őt foglalkoztató vál87