Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

vagy ellenőrzési feladatai ellátása körében okozta. Az Mt. V. 114. §-ának (3) bekezdése értelmében az anyagi felelősség szempontjából minden vezető állású dolgozó felelős beosztásúnak minősül. Nem volt egységes a gyakorlat abban a kérdésben, hogy a felelős beosztású dolgozó anyagi felelősségének a mértéke adott esetben hogyan alakul, ha a kártérítés érvényesítését a kárt okozóval szemben elmulasztotta. Vajon gondatlan károkozás esetén a felelős beosztású dolgozó minden esetben másfél havi átlagkeresetével felel-e, ha a közvetlen kárt okozó dolgozó gondatlan magatartásával ezt az összeget elérő vagy meghaladó kárt okozott, vagy pedig a felelős beosztású dolgozó felelősségének a konkrét mértékét a közvetlen károkozónak ténylegesen fennálló anyagi felelősségének a mértéke szabja meg. Nem lehet kétséges, hogy a vállalat a felelős beosztású dolgozójával szemben legfeljebb azt a kárt érvényesítheti, amilyen összegű kárt a közvetlen kárt okozó gondatlan magatartásával okozott. A felelős beosztású dolgozó felelősségének a felső határa azonban az Mt. V. 95. §-a már említett (1) bekezdésének b) pontjában megállapított másfél havi átlagkereset. Ezen túlmenő anyagi felelősséggel a felelős beosztású dolgozó akkor sem tartozik, ha a közvetlenül kárt okozó dolgozó anyagi felelőssége ezt a mértéket adott esetben meghaladná. A felelős beosztású dolgozó a jogszabály keretei között rá kirótt kártérítési összeggel kapcsolatban nem hivatkozhat arra, hogy az eset összes körülményeinek figyelembevételével a közvetlen kárt okozó dolgozóval szemben indokolt lett volna a kártérítés összegét mérsékelni [Mt. 61. § (1) bekezdés], és ezt vele szemben is alkalmazzák. E körülményeket csak a közvetlen kárt okozó dolgozó elleni ügyben lehet figyelembe venni és mérlegelni. A felelős beosztású dolgozó esetében csak a nála fennálló körülmények indokolhatják a kártérítés mérséklését. Ha viszont a vállalat a felelős beosztású dolgozó ellen kártérítésre kötelező határozatot hozott, s nevezett a kártérítés összegét a vállalatnak megtérítette, utóbb azonban a vállalat a közvetlen károkozókkal szemben is eljár, de velük szemben az Mt. 61. §-ának (1) bekezdése alapján a mérséklés jogával él, a vállalatnak vissza kell fizetnie a felelős beosztású dolgozónak azt a különbözetet, ami a közvetlen károkozóval szemben alkalmazott mérséklés következményeként jelentkezik. Hasonlóképpen vissza kell a vállalatnak térítenie a felelős beosztású dolgozó részére az általa befizetett teljes összeget, ha ezt a közvetlen kárt okozó dolgozótól behajtotta, továbbá akkor is, ha a közvetlen károkozóval szemben a kártérítés kiszabását azért mellőzte, mert az eset összes körülményei azt kellően indokolták és a kártérítésre való kötelezés mellőzése a társadalmi tulajdon megóvására irányuló nevelés érdekeit nem sérti [Mt. 61. § (1) bekezdés]. Vitás volt a gyakorlatban, hogy a vállalat melyik időponttól érvényesítheti a felelős beosztású dolgozójával szemben a kártérítési követelést. A kártérítés érvényesítésére feljogosított s egyben kötelezett dolgozókat e kötelezettség teljesítése attól az időponttól terheli, amikortól az ügyben a felelősségre vonásról intézkednie kellett volna. A társadalmi tulajdon fokozott védelme és megóvása is ezt követeli meg. Ehhez képest a felelős beosztású dolgozóval szemben a kártérítés érvényesítésének elmulasztásáért az anyagi felelősséget már attól az időponttól meg lehet állapítani, 30