Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

olyankor, amikor a dolgozó orvosi igazolást csak megelőző hosszabb megfigyelés, vizsgálat után kaphat, vagy amikor a felmondás leltárhiány miatt történt, s a dolgozó által felhozott kifogások tisztázása hosszú időt kíván. A munkaviszony jogellenes megszüntetése körében az ítélkezési gyakorlat — nem egyértelmű megoldással — felvetette azt a kérdést is, hogy ha a dolgozót már elhelyezkedési kötelezettség terheli, a munkavégzés elmulasztása mikor róható a dolgozó terhére. Ennek eldöntése végett sokoldalú és széles körű vizsgálódásra van szükség. Kiemelkedően jelentős annak vizsgálata, van-e munkaalkalom, annak elvállalása az összes körülményre tekintettel a dolgozótól elvárható-e, illetőleg a dolgozó megtett-e mindent a lehetséges és számára alkalmas munkahelyen történő elhelyezkedés érdekében. Miután a jogellenes állapotot a vállalat idézte elő, elsősorban a vállalattól kell megkövetelni annak bizonyítását, hogy munkaalkalom volt. Ebben a tekintetben nem elégséges csupán annak bizonyítása, hogy több vállalatnál vagy egyes iparágakban munkaerőhiány van, hanem konkrétan kell megjelölni azokat a munkahelyeket, ahol a dolgozó — körülményeire tekintettel — elhelyezkedési kötelezettségének eleget tudott volna tenni. A munkaügyi bíróság azonban akkor jár el helyesen, ha a Pp. 3. §-ának (1) bekezdésében, a 164. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján hivatalból is törekszik a való helyzet felderítésérc. A munkaközvetítő iroda ebben hasznos segítséget nyújthat. Ha pedig ezek után az állapítható meg, hogy a dolgozó munkaalkalom hiánya miatt nem tudott elhelyezkedni, a kiesett időre elmaradt munkabérét meg kell kapnia. A munkaügyi vitát eldöntő szerveknek gondosan és körültekintően kell tisztázniuk és mérlegelniük, hogy az összes körülményre tekintettel milyen munkaalkalmat lehet olyannak minősíteni, ahol a dolgozót elhelyezkedési kötelezettség terheli. Nyilvánvaló a dolgozó elhelyezkedési kötelezettsége akkor, ha a dolgozó részére a korábbinak mindenben megfelelő vagy annál jobb elhelyezkedési lehetőség biztosítva van. Az elhelyezkedési kötelezettség akkor válik kérdésessé, ha a dolgozó korábbi munkaköréhez képest csupán hátrányosabb munkakörben tudna elhelyezkedni. Ebben az esetben a döntésnél azt kell szem előtt tartani, hogy az új munkakör — figyelemmel az összes körülményekre, ezek között a dolgozó életkorára, testi adottságaira, korábbi beosztására, volt munkahelye és lakása közötti távolságra, képzettségére, illetőleg az ezzel kapcsolatos készségei megtartásának érdekeire — a dolgozóra nézve jelentősebb sérelemmel nem járhat [Mt. 35. § (1) bekezdés], önmagában az alacsonyabb kereset vagy a dolgozó lakóhelyén kívül történő munkavégzés sem tekinthető jelentősebb sérelemnek. Ugyanakkor adott esetben e körülmények — más körülményekkel való összefüggésük miatt — mentesíthetik a dolgozót az elhelyezkedés kötelezettsége alól. A gyakorlatban nehézségek merültek fel annak megítélésében, hogy a dolgozót mikor éri jelentősebb sérelem. Általános meghatározással ebben a kérdésben irányítást adni valóban nehéz. De néhány példa megemlítése ebben a kérdésben az eligazítást megkönnyíti. Így a finommechanikus nem kötelezhető nehéz testi munka vállalására, a technikus arra, hogy segédmunkás munkakört lásson el. Nem várható el, hogy a művezető ugyanannál a vállalatnál vagy akár más vállalatnál fűtőként dolgozzon. De a technikus minden jelentősebb sérelem nélkül vállalhat szakmunkás mun25