Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel élt a munkaügyi bírósághoz, amelyben sérelmezte, hogy a 477 túlóra követeléséből csupán 45 túlóráért járó díjazást és annak 25%-os pótlékát, valamint 72 óra pihenőnapi munkáért járó díjazást és annak 100%-os pótlékát ismerte el a munkaügyi döntőbizottság jogos követelésnek. Erre tekintettel a felperes a panaszában előadott követelését továbbra is fenntartotta, a munkaügyi döntőbizottság által már elismert igény beszámítása mellett. A munkaügyi bíróság 1974. szeptember 9-én meghozott ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott és az alperest 64 túlóra kifizetésére kötelezte. Ezt követően a munkaügyi bíróság kijavító végzést hozott, amelyben az alperest 1218,56 forint összegű túlóradíj megfizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság ítéletének, illetőleg végzésének indokolásában megállapította, hogy a tárgyévben az éves munkaidőkeret 365X8 óra, amelyből levonásba kell helyezni az 52X8 órát, ami az évi heti pihenőnapok száma. Ezt a keretet tovább kell csökkenteni az évi 8 munkaszüneti nappal, ami 64 órát tesz ki. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes kollektív szerződése szerint az éves munkaidőkeretet órákra bontva úgy kell kiszámítani, hogy a törvényes munkanapok számát meg kell szorozni 8 órával. Miután azonban a felperes munkaidőkeretét az alperes úgy állapította meg, hogy azt nem csökkentette a munkaszüneti napokkal, ezért az alperes köteles a 64 túlóra pénzbeni megfizetésére. A munkaügyi bíróság végzésének indokolásában arra is hivatkozott, hogy az alperes a túlóradíj kiszámításának alapját képező kimutatást csupán az ítélet meghozatalát követően csatolta. Ennek figyelembevételével a munkaügyi bíróság az alperest terhelő összeg kiszámításakor a felperes havi 2000 forintos alapbéréből indult ki és megállapította, hogy a felperes órabére 9,52 forintot tesz ki. A munkaszüneti napokon teljesített 64 óráért tehát a felperest 64X9,52 forint és ennek az összegnek a 100%-os pótléka illeti meg. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete és 3. sorszámú végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 37. §-ának (2) bekezdése szerint „a munkaidő — a heti munkaidő tartamának alapulvételével — több heti, havi vagy évi keretben is meghatározható". E jogszabály alapján határozta meg az alperes 1971—1975. évekre kötött kollektív szerződése 8. §-ának (2) bekezdése a munkaidőt, mely szerint „az utazó forgalmi dolgozók munkaideje a feladatokhoz igazodó egyenlőtlen munkabeosztás mellett éves keretben a törvényes munkanapszor nyolc óra". A felperes 1973. évi munkaidejét tehát úgy kell meghatározni, hogy a 365 napból egyrészt levonásba kell helyezni az 52 heti pihenőnapot, másrészt a fizetett munkaszüneti napok számát, ami az Mt. V. 48. §-ának (1) bekezdésében meghatározott nyolc nap. Természetesen, ha a munkaszüneti napok egy része egybeesett a felperes heti pihenőnapjával, úgy annyi nappal kevesebbet kell levonásba helyezni. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában helyesen hivatkozott arra. hogy a felperes éves munkaidejét a kollektív szerződés rendelkezése alapján hogyan kell kiszámítani. Azonban tévesen állapította meg a felperest megillető díjazás alapját képező óraszámot. Ezt az óraszámot nem 246