Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

az előadását, amely szerint 1972. december 13-án felkereste az alperes szövetkezet elnökét, s közölte vele, hogy a munkakönyvét csak akkor hajlandó átvenni, ha jogosnak tartott követelését az alperes kifizeti. A felperesnek a felmondási időre eső munkabérigényének jogosságát az alperes sem vitatta. Az annak eldöntéséhez szükséges tényeket azonban — nevezetesen, hogy a felperes az őt terhelő kárelhárítási kötelezettségre figyelemmel jogosan érvényesíthet-e munkakönyvének visszatartása miatt kártérítési igényt, s ha igen, mennyi időre — a munkaügyi bíróság megfelelően nem tisztázta, a pernek ezzel a kérdéssel összefüggésben felmerült adatait nem vonta mérlegelésének körébe. E körben a tényállás teljes felderítése szükséges — elsősorban a felperes személyes meghallgatása által —, mert a tényállás megfelelő tisztázása nélkül a felperes kártérítési igénye felől megalapozottan dönteni nem lehet. A munkaügyi bíróság ítélete megalapozatlan azért is, mert az ítéletből nem állapítható meg, hogy milyen számítás szerint, milyen adatok alapján határozta meg az alperes által megtérítendő kár összegét 5840 forintban. Erre vonatkozóan az ítélet csak annyit tartalmaz, ihogy a bíróság a felperesnek nem az alperesnél fennállott alkalmaztatása alatti átlagkeresetét vette alapul, hanem azt a keresetet, amelyet a felperes az őt alkalmazni kívánó vállalatnál megkereshetett volna, ha munkakönyvének hiánya nem akadályozza a munkavállalásban. Ez az álláspont azonban téves, mert a felperes kárának megtérítése fejében csak a korábbi átlagkeresetének megfelelő összegre tarthat számot. (M. törv. I. 10 255/1973. sz.) 95. A munkáltatónak a munkakönyv kiadására vonatkozó kötelezettsége fennáll, függetlenül attól, hogy a dolgozó — munkaviszonya megszüntetésekor — kiürítette-e a részére biztosított szolgálati lakást (Mt. V. 32. §). Az alperes 1967. február 1-től vállalta el a házfelügyelői munkakör ellátását a felperesi tulajdonban álló lakóépületben, ahol részére a felperes egyidejűleg szolgálati lakást is biztosított. A kerületi közös munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott panaszában az alperes azt sérelmezte, hogy bár házfelügyelői munkaviszonyát megszüntette, a felperes nem hajlandó kiadni a munkakönyvét. A kerületi közös munkaügyi döntőbizottság a panasznak helyt adott, és a felperest a munkakönyv kiadására kötelezte. E határozat ellen a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. Arra hivatkozott, hogy az alperes szolgálati lakását nem ürítette ki, így a munkaviszonya sem szűnt meg, és ezért a felperes a munkakönyv kiadására nem köteles. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, és az alperes munkakönyv kiadása iránti kérelmét elutasította. ítéletét azzal indokolta, hogy a felek munkaszerződésüket még 1967. február 1-én kötötték meg az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelő tartalommal. Ettől eltérő másik munkaszerződést a felek nem kötöttek. így az akkori feltételek a 19/1972. (X. 13.) MüM sz. rendelet hatálybalépése után is érvényesülnek. A szerződés megkötésekor hatályos jogszabályok szerint pedig a felperes mindaddig nem köteles a munkakönyvet kiadni, amíg az alperes szolgálati lakását nem üríti ki. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkakönyv kiadásáról az Mt. V. 32. §-a minden munkáltatóra kötelező rendelkezéseket tartalmaz. Eszerint a dolgozó részére legkésőbb a 242