Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes nem akart tovább dolgozni az alperesnél, a felmondási és munkahelyváltoztatási szándékát fejezte ki a munkakönyv átvétele, valamint a döntőbizottsági határozatnak megfelelő elszámoláskor tett kijelentése, mely szerint az alperessel szemben nincs több követelése. A felperes alaki kötöttség nélkül megszüntethette a munkaviszonyát, de az alperes hozzájárulása nélkül felmondását nem vonhatta vissza. A munkaügyi bíróság ítéletét törvényességi óvás alapján a Legfelsőbb Bíróság M. törv. I. 10 298/1974/3. számú határozatával hatályon kívül helyezte. A határozat indokolása szerint a felperes 1973. december hó 2-i levelében tett nyilatkozatot nem lehet felmondásnak tekinteni, mert az abban foglalt kérésre írásbeli választ kért, másrészt azt is közölte, hogy kikérőlevelet hoz, amely munkaviszonyának áthelyezéssel való megszüntetésére utalt. Mindezekből kifejezett felmondásra nem lehet következtetni, úgyszintén a munkakönyv átvételéből és a döntőbizottságnak a felperesre nézve kedvező határozata alapján történt elszámolásból sem. A per adatai alapján azt sem lehetett megállapítani, hogy a felek a munkaviszony megszüntetésében megegyeztek volna, illetőleg a felperesnek december 2-a utáni változatlan foglalkoztatása azt támasztja alá, hogy nem volt felperesi felmondás. Mivel a munkaügyi bíróság az alperes 1973. december 15-i válaszlevelét nem szerezte be, amelynek tartalma a per eldöntése szempontjából nem közömbös, valamint nem tisztázta a felperesnek a munkaviszony megszüntetéséről az alperes illetékes ügyintézőjével folytatott tárgyalás lényegét, esetleges javaslatát az italboltvezetői állás betöltésére, a jogerős ítélet megalapozatlan. Az új eljárás során a munkaügyi bíróság több tanút hallgatott meg és a törvényességi határozat iránymutatásának megfelelően a tárgyalás anyagává tette az alperes 1973. december 15. napján kelt válaszlevelét, s mindezek alapján újabb ítéletével a felperes keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes szóban több esetben is felmondta munkaviszonyát, amit H. J. osztályvezető írásbeli nyilatkozata is bizonyít. A Társadalombiztosítási Igazgatóság felhívása alapján a munkakönyvét leadta és oda is azt jelentette be, hogy munkaviszonya 1973. január 12. napján megszűnt. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az alperes elnökének 1973. december 15. napján kelt levele szerint a felperesnek másik munkahelyet nem tud biztosítani, azonban más vállalathoz történő áthelyezéséhez hozzájárul. Ennek érdekében kérte, hogy a felperes felgyógyulása után a központi irodában jelentkezzen. Ezt követően, amikor a felperes N. M.-né csoportvezetővel tárgyalt és munkakönyvét átvette, a munkabérét azért számfejtették, mert az elnök szerint a munkaviszonyát szóban felmondta. N. M.-né tanúvallomásából megállapíthatóan a felperes az elszámoláskor a munkaviszonyát szóban nem mondta fel, az elszámolás indoka az alperes elnökének a munkaviszony megszűnésére vonatkozó nyilatkozata volt. B. S. elnök írásbeli bejelentésében pedig L. I.-re hivatkozott, akivel a felperes felmondási szándékát közölte. A munkaügyi bíróság L. I.-t is tanúként hallgatta meg, aki tagadta, hogy a felperes neki a felmondást bejelentette volna. 194