Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

a szubjektivizmus érvényesült, visszafojtotta, illetve megtorolta a bírálatot, a munkahelyi légkör nagymértékben megromlott, az osztályon jelentkező problémák megítélésében helytelen álláspontot képviselt. Tevékenységével elősegítette, hogy egyes dolgozók magatartása miatt a tanácsi dolgozókról alkotott helyi közvélemény kedvezőtlen legyen. A szóbeli és írásbeli figyelmeztetést nem fogadta el, felelősségének elhárítása érdekében felettesét félrevezette. Szakmai munkájában, különösen az adócsoport irányításában problémák jelentkeztek. A megyei felügyeleti vizsgálat az 1972. évi tevékenység értékelése során szinte minden adónemnél hiányosságokat tárt fel, amelyek a jogszabályok nem ismerésére vagy helytelen alkalmazására utalnak. A felperes a panaszában vitatta a felmondási okok valós voltát és egyúttal arra hivatkozott, hogy „Kiváló Pénzügyi Dolgozó" miniszteri jelvény viselésére jogosult, 17 éve tanácsi alkalmazott, így munkaviszonyát csak rendkívül indokolt esetben lehetne felmondani. A munkaügyi döntőbizottság a panaszt elutasította. A felperes a keresetében fenntartotta a panaszában előadottakat. A munkaügyi bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes nem felelt meg az 1001/1968. (I. 5.) Korm. sz. határozat a) pontjában meghatározott vezetési irányelvekben foglalt követelményeknek. A felmondás kézhezvételekor a felperes nem állott az Mt. V. 26. és 27. §-aiban meghatározott felmondást korlátozó rendelkezések hatálya alatt. Nem hivatkozhat a felperes az Mt. 26. §-ának (3) bekezdésére sem, mert ez a jogszabály csak az átlagosnál jobb munkával és példamutató magatartással kitűnt dolgozókat részesíti védelemben. A Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a perben alkalmazásra kerülő Mt. 29. §-a értelmében a munkaügyi vitát eldöntő szervnek, így a munkaügyi bíróságnak vizsgálnia kell: a felmondás a megszabott módon történt-e, nem ütközik-e jogszabályi tilalomba vagy korlátozásba és a felmondásban megjelölt ok valós-e vagy sem. E jogszabályi rendelkezéseket a bíróság figyelmen kívül hagyta, mert azt állapította meg, hogy a felperest az Mt. 26. §-ának (3) bekezdésében foglalt védelem nem illeti meg. Ez az álláspont azonban téves, mert a tanácsoknál a 30—6/1971. (TK 19.) MT—TH számú utasítás 16. §-ának (1) bekezdése szerint az Mt. 26. §-ának (3) bekezdésében megjelölt dolgozónak kell tekinteni azt, aki legalább 10 éve tanácsi szerv dolgozója és minősítése szerint átlagosnál jobb munkával és példamutató magatartással kitűnt vagy ez idő alatt kormánykitüntetésben, „Kiváló Dolgozó" kitüntető jelvényben részesült, vagy fővárosi, megyei tanácselnöki dicsérő oklevelet kapott. Ezeknek a feltételeknek a felperes megfelelt, mert 1972. július 31-én 15 éves munkája alapján „Tanácsi Közszolgálatért" emlékérem ezüst fokozatának tulajdonosa lett. Ezt megelőzően pedig 1971 áprilisában „Kiváló Pénzügyi Dolgozó" kitüntetést kapott. A már hivatkozott utasítás 16. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a tanácsi szervnél van olyan munkakör, amelynek ellátására a fentiekben szabályozott feltételekkel rendelkező dolgozó alkalmas, a munkaviszonyát mindaddig nem lehet felmondással megszüntetni, amíg ilyen munkahelyre áthelyezhető, feltéve ha ezt vállalja. A bíróságnak tehát vizsgálnia kellett volna, hogy az alperesnél volt-e a felmondás időpontja előtt olyan munka289