Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

— további bizonyítás felvétele szükséges. (M. törv. I. 10 211/1973. sz., BH 1974/9. szám 400.) 48. Egyedülálló, kiskorú gyermekét ellátó dolgozó nő munkaviszonya csak különösen indokolt esetben mondható fel. A különös indokoltság meg­állapításához olyan súlyos ok szükséges, amely mellett a vállalat részére tarthatatlanná válna vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony to­vábbi fenntartása [Mt. V. 27. § (1) bek. c) pont]. A felperes — aki a per adatai szerint egyedülálló dolgozó nő, s egy kis­korú gyermeke van, kezelői beosztásban az alperes vállalat alkalmazásában állott. Szolgálata reggel 4 óra 10 perctől este 19 óra 44 percig tartott. Szol­gálatát rendszeresen lakóhelyén, Z. községben kezdte és fejezte be. A felperes a négyéves gyermekét óvodában helyezte el, oda — előadása szerint — reggelente rendszeresen az anyja vitte el, és este 5 órakor ugyan­csak az anyja hozta haza. A felperes esténként 19 óra 44 perc után és szabadnapjain gyermekével együtt volt. A felperes és a gépkocsivezető között megromlott a kapcsolat, ezért az alperes elhatározta, hogy a felperest más járatra „vezényli". A felperes közölte, hogy az új vezénylési formát a családi helyzete miatt nem tudja elfogadni. A kiskorú gyermekét a késő esti és éjjeli órákban nem hagyhatja egyedül. Eddig az esti órákban rendszeresen együtt lehetett a gyermekével, ezután erre nem volna lehetőség. De egyébként sem tudja gyermekét a késő esti és éjjeli órákban elhelyezni, nincs aki a gyermeket elfogadná. Vele közös háztartásban nem él senki, nincs ki vigyázzon a gyermekre. Bejelentette, hogy éppen ezért január 29-én az új járaton nem jelenhet meg, ragaszkodik a korábbi beosztásához és járatához, amely a csa­ládi körülményeinek is megfelel. Az alperes azt a 'körülményt, hogy a felperes az új vezénylést nem fo­gadta el, a munkavégzés megtagadásának minősítette és a felperes határo­zatlan időre szóló munkaviszonyát háromhetes felmondási idő figyelembe­vételével az Mt. 26. §-^ának (1) bekezdése alapján felmondással megszün­tette. A felperes a felmondást sérelmesnek tartotta, ezért annak hatálytalaní­tása végett panaszt nyútott be a munkaügyi döntőbizottsághoz. Ebben arra hivatkozott, hogy a munkavégzést nem tagadta meg, csak nem tudta elfo­gadni az új, a késő esti, illetve éjjeli órákig tartó járatot. Az anyja, beteg­sége és a családja miatt a gyermekét az éjjeli órákra nem vállalta. A négy­éves gyermeket pedig felügyelet nélkül nem hagyhatja. Az eredeti járatára való visszahelyezését kérte. A vállalati munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszát elutasította. A felperes a munkaügyi döntőbizottság elutasító határozata ellen — annak megváltoztatása és a felmondás hatálytalanítása végett — keresetet nyúj­tott be a munkaügyi bírósághoz. Ebben a munkaviszony helyreállítása mel­lett az 1972. december 15-től február 18-ig terjedő munkaidőre járó — részben még ki nem fizetett — munkabérének a megfizetésére is kérte kö­telezni az alperest. Keresetében — többek között — arra is hivatkozott, hogy az alperes korábban fegyelmi határozattal próbálta a munkaviszonyát megszüntetni, de a munkaügyi döntőbizottság ezt a határozatot megváltoz­tatta és elrendelte a munkaviszony helyreállítását. A határozat megállapí­totta azt is, hogy a fegyelmi eljárás rosszindulatú bejelentés eredménye. 180

Next

/
Thumbnails
Contents