Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

4. Kiküldetés és külszolgálat teljesítésével kapcsolatban elszámolt utazási, élelmezési és szállásköltség nem minősül munkabérnek vagy egyéb díjazásnak. E költségek téves elszámolása esetén a vállalat a visszafizetés iránti igényét az elévülési időn belül érvényesítheti [Mt. 5. §, Mt. V. 68., 69. §, 33 1951. (I. 31.) MT sz. r. 21. §, 7/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 7. §]. A felperes határozatában az alpereseket különböző összegek visszafizetésére kötelezte. Határozatának indokolásában megállapította, hogy ezek a dolgozók nagyobb összegű kiküldetési átalányt vettek fel, mint amennyi részükre jogosan járt volna. Az alperesek panasszal éltek a visszafizetésre kötelező határozatok ellen. Arra hivatkoztak, hogy a túlfizetésről nem volt tudomásuk, és a felperes igénye érvényesítésénél az Mt. V. 68. §-ának (1) bekezdésében foglalt harminc-, illetve hatvannapos határidőt nem tartotta meg. A felperes munkaügyi döntőbizottsága az I. és IV. r. alperesek panaszának teljes egészében helyt adott, a II. és III. r. alperesek kötelezettségét pedig mérsékelte. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes élt keresettel. Arra hivatkozott, hogy csak a belső ellenőrző vizsgálattal tudta megállapítani: az alperesek a részükre folyósított kiküldetési átalányt nem a kollektív szerződésben foglalt rendelkezések szerint számolták el. Olyan napokra is felszámítottak kiküldetési költséget, amelyeken a vállalat telephelyén teljesítettek munkát. Ezen túlmenően felszámították még a szabadszombatokra és a munkaszüneti napokra járó kiküldetési költséget is. Álláspontja szerint az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hároméves elévülési időt kell alkalmazni a munkaügyi döntőbizottság határozatával felhívott Mt. V. 68. §-ának (1) bekezdésében írt határidők helyett. A munkaügyi bíróság a keresetet elutasította. ítéletének indokolása szerint az Mt. V. 68. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkabér vagy egyéb díjazás téves kifizetése esetén a dolgozót erről harminc, a kollektív szerződésben meghatározott esetekben hatvan napon belül írásban kell értesíteni. Ennek elmulasztása esetén a dolgozó visszafizetésre csak akkor kötelezhető, ha a kifizetés helytelenségéről tudott, vagy a téves kifizetést maga idézte elő. A felperes ezeket a határidőket nem tartotta meg, és nem volt bizonyítható, hogy a dolgozók tudtak a téves kifizetésről, sőt arra a megállapításra jutott, hogy az alperesek jóhiszeműen számolták el a szabadszombatokra és a munkaszüneti napokra járó kiküldetési költséget. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az adott esetben az Mt. V. 68. §-a nem alkalmazható, mert a kiküldetési vagy külszolgálati költségátalány munkabérnek vagy egyéb díjazásnak nem tekinthető. A 33/1951. (I. 31.) MT sz. rendelet 21. §-ának az 1/1962. (I. 20.) MüM sz. rendelet 1. §-ával megállapított (5) bekezdése szerint a rendszeresen kiküldetési vagy külszolgálati munkát teljesítő dolgozók részére esetenkénti elszámolás helyett élelmezési, szállás-, valamint közlekedési költségátalány állapítható meg. Az átalány összegét előzetes számítások alapján úgy kell megállapítani, hogy csak a tényleges költségeket fedezze és ne jelentsen fizetéskiegészítést. Ebből a rendelkezésből is az tűnik ki, hogy a kiküldetési vagy külszolgálati költségátalány nem minősül munkabérnek vagy egyéb díjazásnak, 116