Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

évig, míg az utóbbi esetben öt évig terjedhet, a bűntett és a vétség közötti megkülönböztetés alapja pedig a bűncselekmények társadalomra veszélyességének súlya, melyet a törvényi büntetési tétel fejez ki. Az új szabályozás lényeges megkülönböztetést tesz a bűncselekmény szándékos vagy gondatlan elkövetése között abból a meggondolásból, hogy ezek jellege merőben eltérő. Ez okból is a próbaidőt a szándékosan elkövetett bűncselekmények esetén általában hosszabb tartamban indokolt meghatározni, mint a gondatlan bűncselekményeknél. A távoli, valamint a nem teljes kísérlet — amikor az elkövető a maga részéről nem tesz meg mindent a bűncselekmény befejezése, az eredmény bekövetkezése érdekében — mind tárgyi, mind pedig alanyi szempontból is a társadalomra veszélyesség kisebb fokát tükrözi. Nemcsak a büntetés kiszabásánál, hanem a büntetés végrehajtásának a felfüggesztésénél és a próbaidő tartamának meghatározásánál is figyelembe kell venni. Hasonló lehet az értékelése az olyan bűnsegédi tevékenységnek, amely alanyi vonatkozásban is kisebb jelentőségű. Ugyanígy a jogos védelem határának túllépésénél. 3. A próbaidő megállapításánál az egyéni megelőzés szempontja áll előtérben. A próbaidő helyes mértéke a visszaesés elleni küzdelemnek is egyik tényezője, ezért annak sematikus meghatározása súlyos hiba. A bíróságnak fel kell ismernie, hogy a próbaidő tartamának a meghatározása az elítélt visszaesésének megelőzése szempontjából is igen lényeges feladat, ezért azt körültekintő gondossággal kell teljesíteni. Ez a szempont azonban nem kizárólagos és érvényesülése nem vezethet ahhoz, hogy a bíróság általában a törvényben biztosított keretek felső határában vagy azt megközelítően állapítsa meg a próbaidő tartamát. A differenciálás követelményével ellentétben álló lenne viszont a próbaidő tartamának rendszerint a törvényi minimumban való megállapítása. Ez veszélyeztetné a helyes büntetéskiszabási elvek érvényesülését és a büntetés végrehajtása felfüggesztésének eredményességét. Hasonlóképpen nem biztosítaná az új szabályozás hatékony érvényesülését az sem, ha a próbaidő tartamát — a korábbi jogi szabályozásnak megfelelően — rendszerint három évben állapítanák meg. A próbaidő tartamának a megállapítása külön vizsgálódást igényel. Helytelen a próbaidő tartamát kizárólag a felfüggesztett szabadságvesztés mértékéhez arányosítani, mert ez meghiúsítaná az új szabályozás alapvető célkitűzését. A szabadságvesztés rövid tartama mellett is sor kerülhet a próbaidő hosszabb, akár maximális tartamban való meghatározására. Téves szemléletből fakad továbbá, ha a bíróság a szabadságvesztés rövid tartamban való megállapítását a próbaidő indokolatlanul hosszú vagy éppen maximális tartamban való meghatározásával ellensúlyozná. V. A Btk. 70. §-a (3) bekezdésének új szövege azt az általános iránymutatást adja, hogy a bíróság a próbaidő tartamát az elkövető személyi körülményeinek és az elkövetett bűncselekmény súlyának, jellegének, indítékának és az elkövetés módjának figyelembevételével években határozza meg. A próbaidő tartamának meghatározásánál részben ugyanazokat a körülményeket kell a bíróságnak értékelni, amelyeket mind a büntetés kiszabá63