Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

tudta használni. Ezek szerint a zárcserére 1974. július 2-a és július 16-a között került sor. A személyes meghallgatáson a magánvádló azt adta elő, hogy az ajtón két zár van és a biztonsági zárhoz van kulcsa, de a másik zárhoz nincs, ugyanis a terhelt ezt cserélte ki. Viszont S. M. a tárgyaláson azt állította, hogy első ízben 1974. június 2-án jártak a lakáson, s először be tudtak menni, amikor azonban ugyanezen a napon újra megjelentek, az alsó zár már nem volt jó (ezek szerint a kicserélésre azon a napon került volna sor), majd 1974. július 16-án már egyik zár sem volt nyitható. A bemenetelre vonatkozó kísérletek időpontját illetően jelentkező eltéréseken túlmenően a zárcsere idejét és módját illető két előadás között tehát szöges ellentét fedezhető fel, melynek feloldása nem történt meg. A magánvádló és élettársa bizonytalan és ingadozó vallomásokat tettek arra vonatkozóan is, hogy mikor történt a terhelt részéről a lakásba való bejutás megakadályozása: 1974. június 16. napján, avagy július 16. napján. Végül is ez utóbbi időpontot jelölték meg a magánindítványban megjelölt bűncselekmény megvalósításának idejeként, viszont a megjelölt napszakban nem tartózkodhattak a lakásban. Egyébként a magánvádló és S. M. azt is állították, hogy a terhelt a vád tárgyává tett eset alkalmával az általuk helyszínre kihívott rendőrök egyikével szemben tettlegesen lépett fel, ezt az állítást azonban a rendőrkapitányságtól beszerzett adatok a legkisebb mértékben sem igazolták. Az első fokú bíróság e jelentős ellentmondásoknak nem tulajdonított megfelelő súlyt. Álláspontja szerint az a körülmény, hogy a terhelt 1971 augusztus hónaptól 1974. január 24. napjáig terjedő időben volt feleségét kizárta a lakásból, egymagában kellő alapot nyújt olyan következtetés levonására, hogy a terhelt a magánvádlónak a lakásba való jogos bejutását az ajtózár újbóli kicserélése útján 1974. január 24. napját követően is megakadályozta. Ez a következtetés azonban konkrét tényadatok hiányában — mint logikai szempontból nem kizáró jellegű lehetőség — megalapozatlan. Az első fokú bíróság ítéleti tényállásának megalapozatlansága eredményezte azt is, hogy a magánindítvány joghatályának kérdésében elfoglalt álláspont is téves. A magánvádló 1974. augusztus 9. napján tett feljelentésében 1974. július hó 2. és 16. napján történt eseteket tette vád tárgyává. Az 1975. január 13. napján megtartott tárgyaláson a magánvádló jogi képviselője — arra hivatkozva, hogy a folytatólagosan elkövetett magánlaksértés állapotbűncselekmény — a vádat az ítélethozatalig terjedő időre is kiterjesztette. Az első fokú bíróság ítéletében kifejtettek szerint a fentiekre tekintettel a feljelentést megelőző 30 naptól az ítélet meghozataláig terjedő időszak alatt vizsgálta a terhelt bűnösségét és olyan álláspontra helyezkedett: a vádmódosítás folytán lényegtelen, hogy a magán vádló június vagy július hónapban kísérelte meg a lakásba való bejutást, mert ilyen kísérletre az elmúlt évek folyamán számos esetben sor került. Ez az álláspont azonban téves. A feljelentésben vád tárgyává tett magánlaksértés vétsége miatt a Btk. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében büntető eljárásnak csak magánindítványra van helye. A magánindítvány előterjesztése kizárólag a már lezajlott és a büntetőtörvénybe ütköző eseményre vo24