Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 2. kötet (Budapest, 2001)

502 1978. ÉVI IV. TÖRVÉNY A BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYVRŐL 7. Kiskorú veszélyeztetése bűntettének és a lopás vétségének bűnhalmazatban megállapítása olyan esetben, amikor a felnőtt korú terhelt a lopást az annak elkövetésére rábírt kiskorúval együtt hajtja végre. A terhelt azáltal, hogy a kiskorút bűncselekmény elkövetésére vette rá, megvalósította a Btk. 195. §ának (2) bekezdésébe ütköző bűntett törvényi tényállását; azáltal pedig, hogy a kiskorúval együtt, társtettességben eltulajdonított kisebb értékű ingóságot, a lopás vétségét követte el. A Btk. 195. §-ának (2) bekezdése törvényi tényállásában szereplő az a feltétel, hogy „ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg", nem terjeszthető ki az adott ügyre, ez ugyanis csak akkor zárja ki a bűnhalmazat megállapítását, ha a másik bűncselekmény súlyosabb megítélésű. Minthogy a kisebb értékre elkövetett lopás vétségének a büntetési tétele enyhébb, mint a kiskorú veszélyeztetése bűntettének a büntetési tétele: bűnhalmazat megállapításának van helye. (BH 1984/1-1.) 8. Nem valósítja meg a kiskorú veszélyeztetésének a bűntettét az a felnőtt korú terhelt, aki a tizenhét éves feleségét bűncselekmény elkövetésére bírja rá. (BH 1984/7-265.) 9. A züllött életmódra rábírással elkövetett kiskorú veszélyeztetése akkor állapítható meg, ha huzamosabb időn át tanúsítandó és erkölcsileg súlyos fokban kifogásolható életvitel folytatására történik a ráhatás. (BH 1985/2-51.) 10. Személyi szabadság megsértése helyett a kiskorú veszélyeztetésének megállapítása. Az elsőfokú bíróság a vádlottat a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének a bűntette miatt ítélte el. A megállapított tényállás szerint a vádlott elment B.-néhez és megkérte, engedje el vele a 3 éves gyermeket sétálni. Megállapodtak abban, hogy fél óránál tovább nem lesz a vádlott a gyermekkel az utcán. A vádlott azonban a megbeszélt időre nem vitte vissza a gyermeket, hanem őt vonattal a vidéken lakó húgához vitte, itt nem törődött a gyermekkel, nem gondoskodott arról, hogy az rendszeresen enni kapjon és nem figyelt arra, hogy a beteges és hiányosan felöltöztetett gyermek meg ne fázzék, ehelyett a kocsmában italozott. Másnap a gyermeket visszavitte B.-néhez, aki a lázas gyermeket a kórházba vitte, itt kétoldalú tüdőgyulladást állapítottak meg és tíz napon át állt kórházi kezelés alatt. A cselekmény jogi minősítése téves. A vádlott nem azzal sértette a 3 éves kiskorú érdekeit, hogy a megszokott környezetéből kiragadva vidékre magával vitte, hanem azáltal, hogy mint a kiskorú felügyeletét ellátó személy, az ebből adódó kötelezettségét súlyosan megszegte és ezzel a kiskorú testi fejlődését súlyosan veszélyeztette. A kiskorú veszélyeztetésének a bűntettét elköveti az a személy is, akit a kiskorú felügyeletével - akár ideiglenesjelleggel is-megbíztak vagy azt elvállalta. (BH 1985/3-92.) 11. A kiskorú erkölcsi fejlődése veszélyeztetésének hiányában a kiskorú veszélyeztetése megállapításának mellőzése. Az ítélet tényállása szerint a terhelt a vétőképtelen (10 éves) gyermekkel hamisíttatta meg az orvosi igazolást. A Btk. 195. §-ának (2) bekezdése szerint - ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg az (1) bekezdés szerint büntetendő az a nagykorú személy, aki kiskorút bűncselekményt elkövetésére vagy züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik. A bűncselekmény jogi tárgyára tekintettel a kiskorú veszélyeztetése második alakzatának passzív alanya csak olyan értelmi fejlettséget elért kiskorú lehet, akinek az erkölcsi fejlődését az elkövetési magatartás károsan befolyásolhatja, és ennek a veszélynek be is kell következnie. Ez általában akkor állapítható meg, ha maga a kiskorú is felismeri a cselekmény tiltott jellegét. Ha viszont az elkövető pusztán „eszközként" használja fel a kiskorút, de olyan módon, amely nem veszélyezteti annak erkölcsi fejlődését (pl. visszaél a tévedésével), közvetett tettesként felel ugyan, de a kiskorú veszélyeztetésének bűntettéért nem vonható büntetőjogi felelősségre. Különösen tizennégy éven aluli kiskorú esetében mindig a konkrét eset összes körülményeinek figyelembevételével kell elbírálni, hogy a kiskorú felismerte-e a „szándékos" cselekmény társadalomra veszélyes jellegét. Gon-