Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

BÜNTETŐJOGI ÉS liÜNTRTŐ KLJÁRÁSJCXil TÁRCiYÚ ÁLLÁSKOGLALÁSOK 71 Az alkoholizmus hosszabb időn át kifejlődő betegség, de a kény szergyógyítás egészségügyi teltételei már a kezdeti szakaszában fcnnállhatnak. Ilyenkor az alkoholizmusra jellemző belszervi és idegrendszeri eltérések még nem vagy alig mutathatók ki, de a beteg életvezetésének az iszákosságával összefüggő hanyatlásából következtetni lehet arra, hogy az alkoholtüggőség küszöbén áll. b) A Btk. 75. §-a szerinti kényszergyógyítást a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM r. 174. §-ának (3) bekezdése olyan tartamban irányozza elő, hogy az eredményes gyógykezelésre a súlyosabb esetekben is elegendő idő legyen. Az elítéltet a befogadása után az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben harminc napig kivizsgálják, majd a kijelölt intézetbe szállítják, és ott hat hónapig, kivételesen egy évig gyógyítónevelő csoportba helyezik, el. Ha a bíróság olyan tartamú szabadságvesztést szab ki, hogy annak hátralévő része (az előzetes letartóztatásban töltött időt is figyelembe véve) semmiképpen nem lenne elégséges a kényszergyógyítás eredményes végrehajtására (mintegy négy hónapnál kevesebb), a kényszergyógyítás elrendelése nem indokolt. Az elítélt esetleges feltételes szabadságra bocsátását, amely csupán lehetőség [Btk. 47. §-a (1) bek.], a hátralevő rész számítása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. Ha a kényszergyógyítás eredményes végrehajtására a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig kitöltött szabadságvesztés nem elégséges, a büntetés-végrehajtási bíró nem bocsátja az elítéltet feltételes szabadságra, mivel az intézkedés csupán részleges végrehajtása miatt a büntetés célja a további szabadságelvonás nélkül nem érhető el. Elrendelhető a kényszergyógyítás, ha a szabadságvesztés hátralevő része egymagában nem, de a korában felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának egyidejű elrendelése [Btk. 91. § (I) bekezdés b) pont] vagy a feltételes szabadság megszüntetése [Btk. 48. § (4) bekezdés] folytán letöltendő szabadságvesztéssel együtt eléri az eredményes gyógykezeléshez okvetlenül szükséges időtartamot. Hasonló a helyzet akkor is, ha a szabadságvesztést más ügyben jogerősen kiszabott büntetéssel összbüntetésbe kell foglalni, és az összbüntetés tartama előreláthatólag elégséges lesz a gyógykezelésre. Ha a kényszergyógyítás a kezeléshez szükséges idő hiányában nem rendelhető el. a bíróságot a Be. 117. §-ának (3) bekezdése szerinti értesítési kötelezettség terheli. A nem jogerős ítélettel elrendelt kényszergyógyítást a másodfokú bíróság mellőzi [Be. 257. § (1) bekezdés, 260. §], ha a határozatának meghozatalakor a szabadságvesztés hátralevő része (az elsőfokú ítélet kihirdetése után előzetes letartóztatásban töltött idő beszámítása, a büntetés enyhítése folytán stb.) már nem elégséges az intézkedés eredményes végrehajtására. Ezzel szemben nem tekinthető a kényszergyógyítás elrendelés szükségtelennek abból az okból, hogy a bíróság hosszú tartamú szabadságvesztést szabott ki. A szabadságvesztéssel együtt járó kényszerabsztinencia nem helyettesíti az alkoholista gyógyító-nevelő csoportban történő komplex kezelését. c) Ha a kényszergyógyítást több bírósági ítélet is elrendelte, azt a kényszergyógyítást kell foganatosítani, amely ítélettel kiszabott szabadságvesztés végrehajtását már megkezdték. A nem foganatosítható kényszergyógyításról - az indok megjelölésével - értesíteni kell az illetékes bíróságot. II. Az elkövető életmódját a büntetőeljárás során tisztázni és a bünösségi körülmények körében értékelni kell. így a hatóságok feladata azoknak a tényeknek a tisztázása is, amelyekből következtetni lehet arra, hogy az elkövető alkoholista életmódot folytat-e, illetőleg a kényszergyógyítása szükséges-e. Ilyenek különösen: milyen mértékben és milyen gyakran fogyaszt az elkövető szeszes italokat, milyen magatartást tanúsít ittas állapotban (esetleg konfliktusai a családjával, a lakóhelyén, a munkahelyén, korábbi büntetései ittas állapotban elkövetett bűncselekményért vagy szabálysértésért stb.); milyen más körülmények jellemzik életvezetését és ebben milyen irányú változások történtek (pl. családi élete megromlott, gyermekeinek neveléséről és tartásáról nem gondoskodik, igazolatlanul mulaszt a munkahelyén stb.), alkoholizmusa miatt mikor, milyen formában és milyen eredménnyel gyógykezelték. Az igazságügyi elmeorvos-szakértő az ilyen jellegű - már a nyomozás során tisztázott - adatokat köteles és jogosult megismerni [Be. 72. § (3) bek.]. Csak ezek figyelembevételével tud hiánytalan szakvéleményt adni a kényszergyógyítás elrendelése tárgyában, különös tekintettel arra is, hogy az életvezetés hanyatlására (1. pont) elsősorban ilyen adatokból lehet következtetni.