Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

BÜNTETŐJOGI F.S BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÚ ÁLLÁSFOGLALÁSOK 45 hogy azt szükség eseten felhasználja - függetlenül attól, hogy a hivatalos szemelvnek az elkövető felfegyverkezett voltáról tudomása van-e vagy sem. 1. A hivatalos személy elleni erőszak, a Btk. 229. §-ának (2) bekezdése szerint súlyosabban, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha az elkövető fel volt fegyverkezve. A Btk. 137. §-ának 4. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint felfegyverkezve az követi cl a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az elet kioltására alkalmas eszközt tart magánál. Ez a rendelkezés tehát a felfegyverkezve elkövetést nem korlátozza arra az esetre, ha az elkövető a fegyvert használja is, elég ha azt magánál tartja. A fegyver használata tehát a súlyosabb minősítésnek nem előfeltétele. 2. A Btk. 137. §-ának4. pontjában foglalt meghatározás szerint az elkövető a fegyvert az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében tartja magánál. Az „érdekében" kitétel tartalmilag céltudatosságra utal, aminek megállapításánál az elkövető szándékára is figyelemmel kell lenni. (Ha pl. az elkövető állandóan hord magánál zsebkést és azt a cselekmény elkövetésénél is a zsebében tartja, de azt a körülményekből következtethetően a hivatalos személy ellenállásának leküzdésére nem kívánja felhasználni, és nem is használja fel: a zsebkés magánál tartásának a cselekmény elkövetésével semmiféle összefüggése nincs, a minősített eset megállapítására alapul nem szolgálhat.) Ki kell zárni a minősített eset köréből azt, amikor az élet kioltására alkalmas eszközt az elkövető nem a cselekménnyel összefüggésben, tehát nem a hivatalos személy ellenállásának leküzdése érdekében tartja magánál. Ezt az álláspontot támasztja alá az is, hogy a felfegyverkezve elkövetés társadalomra veszélyessége azért magasabb fokú, mert az egyfelől az elkövetőnek a fegyverrel kapcsolatos szándéka folytán fokozottabb elszántságára utal, másfelől a fegyver eshetőlcges használata a hivatalos személy amúgy is veszélyes helyzetét objektíve súlyosbítja. Amennyiben azonban a fegyverként használható eszközzel az elkövetőnek semmiféle ilyen szándéka nincsen, úgy az elkövető és a cselekmény fokozottabb társadalomra veszélyességéről nem lehet szó. Minthogy az elkövető szándéka és a cselekmény társadalomra veszélyessége szolgál a súlyosabb minősítés alapjául: közömbös az a körülmény, hogy az elkövető felfegyverkezett voltáról a hivatalos személynek tudomása volt-e vagy sem. A kifejtettek értelemszerűn irányadók a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakra és a hivatalos személy támogatója elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszakra is (Btk. 230-231. §). BK 62. A megfelelő kereset, illetve jövedelem értelmezése a pénzmellékbüntetés alkalmazásánál. Pénzmellékbüntetés csak az olyan határozott tartamú szabadságvesztésre ítélt elkövetővel szemben szabható ki, akinek megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona van [Btk. 64. § (1) bek.]. A törvény célját figyelembe véve - a pénzmellékbüntetés szempontjából - akkor megfelelő a kereset, illetve a jövedelem, ha az elkövető a pénzmellékbüntetést, akár részletekben is, képes megfizetni. Az a kérdés, hogy a vádlott keresete mikor tekinthető megfelelőnek, csak a konkrét ügyben az adott körülmények részletes vizsgálata alapján dönthető cl. Általánosságban annyi emelhető ki, hogy a kereset, illetve a jövedelem megfelelő összeget elérő volta mellett minden esetben figyelemmel kell lenni a vádlott keresetét, illetve jövedelmét terhelő törvényes tartási kötelezettségeire (gyermektartás, szülőtartás, testvértartás stb.) továbbá a maga és a tartásra szoruló családtagok minimális létfenntartását biztosító kiadásokra. A pénzmellékbüntetés kiszabásának alapjául csupán az említett kiadások fedezetét meghaladó kereset, illetve jövedelem szolgálhat. A pénzmellékbüntetés alkalmazása tehát akkor felel meg céljának, ha alappal lehet következtetni arra, hogy a vádlott a pénzmellékbüntetést törvényes tartási kötelezettségeinek teljesítése mellett, a maga és tartásra szoruló családja minimális megélhetésének veszélyeztetése nélkül saját keresetéből, jövedelméből - akár részletekben is, de - képes megfizetni.