Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

144 BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÚ ÁLLÁSFOGLALÁSOK 4. A Szombathelyi Városi Bíróság a B. 1007/1995/5. számú ítéletében a terhelt bűnösségét segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében állapította meg, és szabott ki vele szemben büntetést. A Vas Megyei Bíróság - a fenti 2. pont alatti iránymutató döntésnek a Bírósági Határozatok 1997. évi 6. lapszámában történt közzétételét megelőzően - az 1996. augusztus 27. napján meghozott, a Bf. 142/1996/3. számú ítéletében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta: a terhelt cselekményét segítségnyújtás elmulasztása vétségének minősítette, és a büntetést enyhítette. Az irányadó tényállás lényege szerint kizárólag a sértett okozta a sérülésével járó közúti balesetet. Erre tekintettel a terhelt ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított eljárást már a büntetőeljárás nyomozati szakában bűncselekmény hiányában megszüntették. A terhelt azonban nem nyújtott tőle elvárható segítséget a balesetben megsérült, segítségre szoruló sértettnek. A megyei bíróság ítéletének jogi indokolása szerint a Btk. 172. §-a (3) bekezdésének törvényi tényállása nem rendelkezik arról, hogy a segítségnyújtás elmulasztásáért felelős elkövető milyen magatartással idézi elő a sérülést vagy a veszélyhelyzetet. A megyei bíróság azonban a BJD 6416., 7353. szám alatt közzétett határozatok elvi iránymutatását követő eddigi bírói gyakorlattal - amelynek egyik lényeges tétele szerint a balesetben tanúsított elkövetői magatartás vétlensége közömbös körülmény - nem ért egyet. A Btk. 172. §-ának (1) és (3) bekezdése tételei között a különbség lényege abban határozható meg, hogy súlyosabb megítélés alá esik annak a segítségnyújtást elmulasztó személynek a cselekménye, aki vétkesen idézte elő a segítséget igénylő helyzetet. Ebből a rendelkezésből pedig egyenesen következik, hogy a hatósági határozat szerint is a forgalomban szabályosan közlekedő terhelt nem lehet a veszélyhelyzet előidézője; ekként a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabb megítélésű bűntette nem állapítható meg a terhére. A legfőbb ügyész képviselője a Bf. 234/1999. számú átiratában jelezte, hogy álláspontja szerint a Bírósági Határozatok 1997. évi 6. lapszámában 269. szám alatt közzétett eseti döntés van összhangban a hatályos törvénnyel. A jogegységi tanács az ismertetett jogeseteket is szem előtt tartva, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát szükségesnek találta. Az ítélkezési gyakorlat eddigi alakulását a felhozott jogesetek példázzák. Egyértelmű, hogy a BH 1991/343. számon közzétett jogesetben az 1961. évi V. törvény 259. íjának törvényi tényállásán alapuló jogértelmezés élt tovább. Az 1961. évi V. törvény 259. §-ának (3) bekezdése értelmében ugyanis a segítségnyújtás minősített esetéért felelt az elkövető, aki a sértett sérülését, a balesetet, illetve a sértett élete vagy testi épsége tekintetében a közvetlenül fenyegető helyzetet akár gondatlan, akár vétlen magatartásával okozta. Az említett határozatnak a hatályos Btk. 10. §-ával ellentétben álló okfejtése azonban figyelmen kívül hagyja a korábbi anyagi jogi rendelkezéstől eltérő új normaszöveg tartalmát, és a miniszteri indokolás kriminálpolitikai indíttatású megállapításait a bűnösség elvének áttörésére is alkalmasként kezeli: a segítségnyújtást indokolttá tevő esemény vétlen részesére továbbra is fenntartja a különös segítségnyújtás kötelezettségét. A vétlen (okozói) magatartás azonban önmagában „bűnös" cselekményként nem értékelhető. A miniszteri indokolás a jogalkalmazási értelmezést segíti, de a büntetőjogi felelősséget nem terjesztheti ki. Téves a határozatnak az a további hivatkozása is, amely szerint a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 125. számú állásfoglalásával módosított 123. számú állásfoglalás II. tétele mindenben alátámasztja a kifejtett jogi álláspontot. A kollégiumi állásfoglalás közvetve sem tartalmaz okfejtést arról, hogy a segítségnyújtásra okot adó esemény vétlen részese mennyiben felel a segítségnyújtás elmulasztása miatt. A Btk. 1 72. §-ának (3) bekezdése szerint - a korábbi törvényi tényállástól eltérően - bűntettnek minősül a cselekmény, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézi elő. A hatályos Btk.-nak a korábbitól eltérő rendelkezését az indokolja, hogy az 1961. évi V. törvény valójában tárgyi jellegű (objektív) felelősséget állapított meg, amikor a különös segítségnyújtási kötelezettség elmulasztásáért az elkövetőt akkor is felelőssé tette, ha magát a veszélyhelyzetet vétlen magatartásával idézte elő. Az objektív felelősség azonban kiküszöbölhetetlen ellentétben áll a Btk. 10. §-ában megfogalmazott alapelvvel: „bűnösség nélkül nincs büntetőjogi felelősség". Ezért az ítélkezési gyakorlatban nem érvényesülhet.