Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás (Budapest, cop. 2001)

megszűnése is, ahol a jogi kötelék felbontására formálisan nincs szükség, de az együttéléssel létrejött jogviszony teljes felszámolása, és ennek során a közös gyermek további sorsának rendezése elkerülhetetlen. Ebben a helyzetben mindkét szülő részéről a gyermek iránt érzett őszinte szeretetet, felelősségérzetet, önfeláldozást és reális helyzetfelismerést feltételezi az optimális megoldás: az, hogy a gyermek elhelyezéséről - akár átmenetileg is megállapodással döntsenek. Ez a megegyezés lehet kifejezett, amikor a gyermekről való közvetlen gondoskodás módját, emellett pedig a szülők által vállalt kötelezettségeket, illetve az őket megillető jogosultságokat - akár írásban, akár szóban - rögzítik, majd kölcsönösen ennek megfelelően járnak el. Ugyanilyen hatást vált ki a szülők hallgatólagos konszenzusa a gyermek elhelyezéséről, amikor a gondoskodás módját nem kifejezett megállapodás, hanem a mindkét szülő részéről önként és tartósan követett gyakorlat, az ún. „ráutaló magatartás" teszi rendezetté. Ez több formában valósulhat meg, így például, ha a szülők külön költöznek, de a gyermekkel maradó, őt gondozó szülő biztosítja a különélő szülő részére a rendszeres kapcsolattartást, míg a különélő szülő a gyermek ellátásához a szükséges mértékben pénzben, esetleg természetben is hozzájárul, és a gyermek életével összefüggő, a szülői felügyelet körébe tartozó kérdésekben egyező döntéseket hoznak. Ez a megoldás feltétlenül enyhíti a válásnak a gyermek életére gyakorolt károsító hatását akkor is, ha teljesen nem is képes azt kiküszöbölni, hiszen az életforma-változást a gyermek ilyenkor is szükségszerűen érzékeli. Megjegyzendő, hogy az, ha az életközösség megszűnése után a gyermekről a szülők egyike gondoskodik, önmagá19