Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás (Budapest, cop. 2001)
Bírói hatáskör fennállása esetén a kapcsolattartásra vonatkozó megegyezés formája minden esetben a bíróság végzésével jóváhagyott egyezség, a döntésnél pedig - az akár a bíróság ítéletével, akár a felek egyezségével jött létre - a gyermek érdekeit kell szem előtt tartani. Eseti döntésben mondta ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy a kapcsolattartás módjának és időtartamának meghatározásánál is elsődleges szempont a gyermek érdeke, a döntésnél meghatározó szerepet játszanak az eset egyedi jellegzetességei, nem jogszabálysértő tehát egymagában az, ha a bíróság mindezekre figyelemmel a kapcsolattartást nem az általában szokásos módon és mértékben biztosítja. Az alapul szolgáló tényállás feltárása után a bíróságok helyesen emelték ki azokat a tényezőket, amelyek miatt az alperes számára a 9 éves fiúgyermekkel való kapcsolattartásnak a szokásosnál szűkebb lehetővé tétele indokolt volt. A felek között a házastársi életközösség megszakadását követően a viszony olyan mértékben megromlott, a gyermek az alperestől oly nagy fokban elidegenedett, hogy közte és a gyermek között a teljes körű kapcsolatot csak fokozatosan lehetett helyreállítani. Kétségtelen, hogy a felek viszonyának elmérgesedése nagyobb részben a felperes magatartására, az alperessel szembeni, a perben alaptalannak bizonyult - a gyermekre is kiható vádaskodásaira volt visszavezethető, bár abban az alperes erőszakos, durva és a felperest női mivoltában is sértő tevékenysége is szerepet játszott. A kapcsolattartás mikénti rendezése azonban nem lehet az egyik vagy a másik szülővel szembeni szankció eszköze, a jogszabályok értelmében annak elsődlegesen a gyermek érdekét kell szolgálnia. A gyermeknek pedig a kialakult helyzetben egyértelműen az volt az érdeke, hogy apjával a kapcsolata hosszú távon rendeződjék, köztük a családi kapcsolat a lehetőségekhez mérten helyreálljon. Ezt pedig jelenleg a kapcsolattartásnak a jogerős ítélet szerinti, korlátozott módja szolgálja (BH 1997/2. 81.). Más esetben a rendelkezésre álló adatokból kétséget kizáró módon megállapítható volt, hogy az alperes rendszeresen, nagy mértékben fogyaszt alkoholt, labilis személyiség, egészségi állapota orvosi beavatkozásokat igényel. Magatartása miatt ellene a közelmúltban több elmarasztaló hatósági eljárás és intézkedés volt folyamatban. 117