Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)
Az adásvétel ta, hogy az 1995. április 24-én kötött szerződéssel az alperes bérbe vette a felperes perbeli ingatlanát vashulladék-felvásárlás és -tárolás céljára. A szerződésben havi 40 000 forint + áfa havi bérleti díjban állapodtak meg, és úgy rendelkeztek, hogy a szerződés az első beszállítás napján lép „érvénybe". A felek szóban abban is megállapodtak, hogy amennyiben az alperes a tevékenység folytatásához szükséges hatósági engedélyeket megkapja, megvásárolja az ingatlant. Az alperes a telephely engedélyezéséhez szükséges kérelmét a közigazgatási hatóságnál előterjesztette, majd augusztus 16án visszavonta. A telephelyre vashulladék-beszállítás nem történt. A jogerős ítélet az indokolásában kifejtette, hogy a felek a megállapodásukban a szerződés hatályának beálltát bizonytalan jövőbeni eseménytől tették függővé [Ptk. 228. § (1) bekezdés]. A Ptk. 229. §-ának (1) bekezdése értelmében amíg a feltétel bekövetkezése függőben van, egyik fél sem tehet semmit, ami a feltétel bekövetkezése, illetőleg meghiúsulása esetére a másik fél jogát csorbítja vagy meghiúsítja. A felek jogviszonyában a felróható magatartás azzal valósult meg, hogy az alperes 1995. augusztus 16-án a telephely engedélyezése iránti kérelmét visszavonta. A kialakult ítélkezési gyakorlat szerint ennek az a következménye, hogy a másik fél a szerződés hatályának beállásához fűződő jogkövetkezményeket érvényesítheti attól az időtől kezdődően, hogy a vele szerződő fél a feltétel bekövetkeztét véglegesen meghiúsította. Ebből következően az említett időponttól kez80