Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)
A jogszavatosság ítéletet hatályában fenntartotta (LB. Pfv. VI. 22 5 78/ 1996. sz.). Lopott gépkocsi eladásakor jelentősége van annak, hogy a vevő azt kereskedelmi forgalomban vagy azon kívül vásárolta. Az alperes az 1996. január 23-án bizományosi szerződést kötött a K. Z. Autóügynökséggel, melyben a bizományos vállalta, hogy saját nevében az alperes személygépkocsiját értékesíti. Vevőként a felperes jelentkezett, az adásvételi szerződés azonban 1996. február l. napján - az ügynökség közvetítésével - közvetlenül a peres felek között jött létre 1 400 000 forint vételár mellett. A vételárból az ügynökséget 100 000 forint jutalék illette. A gépkocsival a felperes külföldre utazott, és 1996. július 12-én Ausztria és Németország határán azt lefoglalták tőle azzal az indokkal, hogy a jármüvet korábban Németországból lopták el. A jármüvet a külföldi hatóság a felperes részére azóta sem szolgáltatta ki. A felperes keresetében a szerződés érvénytelenségének, illetőleg az alperes jogszavatossági felelősségének megállapítását és a szerződéskötést megelőző helyzet visszaállítását kérte. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 400 000 forintot és annak 1996. július 13. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát, míg (a kamatfizetés kezdő időpontja tekintetében) 188