Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

Az adásvétel járást folytatott le, ennek eredményeképpen helyesen állapította meg a tényállást, és indokoltan vonta le azt a következtetést, hogy a felperes mint vevő a riasztókészülékekre vonatkozólag adásvételi szerződést kötött az alperessel mint eladóval, s a felperes és az alperes között megállapodás jött létre a felperes által nem értékesített riasztókészülékekkel kapcsolatban is. Ez az utóbbi megállapodás azonban nem minősül adásvételi szerződésnek [Ptk 365. §-ának (1) bekezdése], mert a felek a riasztókészülékek mennyiségét és vételárát megállapodásukban nem határozták meg. A szerződés létrejöttéhez pedig a Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése értelmében a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek megállapodása - írásba foglalás hiányában - nem tekinthető a visszavásárlási jog kikötésének, és indokoltan hagyta figyelmen kívül a felperes érvelését a bizományi szerződés létrejöttét illetően. A Ptk. 504. §-ából ugyanis következik, hogy bizományi szerződés akár szóban is köthető, de az is, hogy a bizományos nem lesz tulajdonos, továbbá, hogy díjazás ellenében köteles a megbízó javára eljárni. Az adott esetben viszont a felek ilyen díjazásban nem állapodtak meg, a felperes pedig tulajdonjogot szerzett a riasztókészülékeken. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes és az alperes - a Ptk. 208. §-ának (1) bekezdése alapján - olyan előszerződést kötött, amelyben vállalták, hogy későbbi időpontban a felperes által nem értékesített riasztókészülékekre vonatko10