Kazay László: A vállalkozási szerződés (Budapest, 1999)

A felek jogai és kötelezettségei hivatkozott rendeletben meghatározott szerződés­kötési kötelezettség körébe. Az ezzel ellentétes értelmezés és jogalkalmazás ellentétben áll a versenytárgyalásra vonatkozó jogszabályok céljá­val, és lehetőséget biztosítana a jogszabály meg­kerülésére. Ezáltal olyan jogi helyzet alakulhatna ki, a felek önmagában azzal, hogy szerződést vagy előszerződést kötnek, mentesülnének a versenytár­gyalás lefolytatásának kötelezettsége alól. A perbeli esetben a szerződés megkötésekor nyilvánvaló volt, hogy az alperes állami támoga­tást kíván igénybe venni, nem lehetett azonban ismert, hogy a pályázata eredményes lesz-e, és hogy az alperes milyen arányú és összegű vissza nem térítendő juttatásban részesül. Márpedig a jogszabály nemcsak a támogatás tényétől, hanem annak mértékétől függően tette kötelezővé - a támogatás megvonásának jogkövetkezményével ­a versenytárgyalás lefolytatását. A felfüggesztő fel­tétel beálltával egyidejűleg tehát a tervezett beru­házás tekintetében olyan utólagos körülmény kö­vetkezett be, amely a felek már megkötött szerző­désének lehetetlenülését eredményezte. A jogsza­bály értelmében ugyanis az adott munka kivite­lezésére szerződés csak versenytárgyalás lefoly­tatása eredményeként, a nyertes vállalkozóval volt megköthető. A szerződésbe foglalt feltételekből következik az is, hogy a telefonhálózat kiépíté­sének szükséges pénzügyi feltétele volt a vissza nem térítendő állami támogatás elnyerése. Ebből következően az alperesnek alapvető gazdasági érdeke is fűződött ahhoz, hogy a beruházási költ­130

Next

/
Thumbnails
Contents