Köles Tibor: Orvosi műhiba perek (Budapest, 1999)

Jogi alapok A műtétekre vonatkozó rendelkezések 47. § (1) Műtétet - a 44. §-ban foglalt rendelke­zések figyelembe vételével - az orvostudomány mindenkori állása szerint indokolt esetben, a korszerű orvostudománynak megfelelő módon szabad végezni. Jogszabály meghatározott mű­tétek végzését megtilthatja vagy külön feltétel­hez kötheti. A művi meddővé tétel az állampol­gár kérelmére - jogszabályban meghatározott feltételek szerint - családtervezési céllal is vé­gezhető. (2) Kizárólag kórházban szabad elvégezni azt a műtétet, amelynek elvégzéséhez szükséges feltételeket csak ott lehet biztosítani, és amely­nek elvégzése után a beteg a kórházi gyógyke­zelésre szorul. Ez a rendelkezés nem vonatko­zik arra az esetre, ha közvetlen életveszély áll fenn, és az más módon nem hárítható el. (3) Az orvos műtétet csak a beteg - akarat­nyilvánításra képtelen állapotban levő, továb­bá kiskorú vagy cselekvőképtelen, illetőleg kor­látozottan cselekvőképes nagykorú beteg eseté­ben hozzátartozója - előzetes felvilágosítása és hozzájárulása után hajthat végre. A hozzájáru­lást megadottnak kell tekinteni, ha a beteg (hozzátartozója) nem tesz észrevételt. (4) A (2) bekezdésben említett műtét elvégzé­séhez a beteg (hozzátartozó) írásbeli hozzájá­rulása szükséges. A közvetlen életveszély elhá­rításához szükséges műtét elvégzéséhez, vala­mint a műtét közben szükségessé váló további 14

Next

/
Thumbnails
Contents