Köles Tibor: Orvosi műhiba perek (Budapest, 1999)

Patológia ember bevonásával-addigfolytatja a vizsgálatot, ameddig a tévedés lehetőségének kizárásával a valóságos diagnózis felállítható. A legnagyobb gondosság és körültekintés követelményéből ez következik akkor is, ha a vizsgálatot végzó' orvos­ban kétely nem merült fel, illetőleg konzultáns be­vonására előírás nincs. Mindezek alapján a jogerős ítélet helytállóan ál­lapította meg az alperes kártérítési felelősségét. A nem vagyoni kártérítési követelés elbírálásánál helyesen, a Plk. korábban hatályos 354. §-ának eredeti szövegét vette alapul, és figyelemmel volt az annak alapján kialakult bírói gyakorlatra, vala­mint arra is, hogy az igényt érvényesítő B. I. a per alatt elhalálozott, ezért a követelését behatárolt időszakra lehetett értékelni. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 24 330/1998. SÍ) 135

Next

/
Thumbnails
Contents