Kőrös András: Házassági vagyonjog (Budapest, 1995)

Csjt. 28. § így szabálytalanul értékesített külföldi valuta fo­rintértékének mint elkobzást pótoló egyenérték­nek a megfizetésére kötelezte. A szóban forgó 2500 dollárt a peres felek együtt hozták haza, a felperes a rendőrségen tett vallo­másából kitűnően erről tudott és tudomással bírt az értékesítésről is. Az értékesítésből eredő be­vétel a közösbe folyt be, annak hasznait a felpe­res is élvezte. Ilyen körülmények között a jog­szabályba ütköző eljárásból eredő hátrányt-jól­lehet a büntetőbíróság egyedül az alperest bün­tette meg - a felperesnek is viselnie kell és ezért a Legfelsőbb Bíróság az elkobzást pótló egyen­érték összegét a peres felek közös vagyonát csök­kentő teherként vette figyelembe (LB Pf II. 20 992/1980.). Leltárhiányért való felelősség Tévedett a bíróság amikor azt állapította meg, hogy a leltárhiány megtérítésére fizetett összeg a felperes különadóssága.y4 leltárhiányért való fe­lelősség nem alapul vétkességen, ezért az annak alapján a közös vagyonból fizetett térítés nem különadósság. Tisztázni kellett volna tehát, hogy a felperes mely időszakban bekövetkezett leltár­hiányra fizetett térítést, abban az időszakban a fe­lek már együttéltek-e vagy sem. A felperes külön­adóssága csak az az összeg lehet, amelyet még az együttélés előtti leltári időszakban keletkezett 84

Next

/
Thumbnails
Contents