Kőrös András: Házassági vagyonjog (Budapest, 1995)

Csjt. 31. § (2)-(6) illetőségének a tulajdonjogát, de ilyenkor fokozott szigorúsággal kell vizsgálni az elbirtoklás törvényes feltételeinek a fennállását és ennek körében azt, hogy az elbirtoklásra hivatkozó tulajdonostárs magatartása összeegyeztethető-e a tulajdonostársak jogaira és a dologhoz fűződő érdekeire vonatkozó, a Ptk. 140. §-ában foglalt jogszabállyal. A peres felek házasságát a bíróság 1956-ban bontotta fel, és a bontóper során a felek a perbeli ingatlanról mint közös vagyonukról említést nem tettek és egymással szemben vagyonjogi igényt nem támasztottak. 1955 óta a felperes egyedül használta az ingatlant, viselte annak terheit és fizette ki részletekben a megváltási árat. Az alperes nem is tudott arról, hogy az ingatlannak ő is tulajdonosa, azt hitte, hogy az ingatlant régen államosították és az ingatlannal egyáltalán nem törődött. A felperes az új ingatlan-nyilvántartás szerkesztésekor 1976-ban tudta meg, hogy az ingatlan fele része az alperes tulajdona. A felperes tehát az ingatlant 10 évet meghaladóan, szakadatlanul, sajátjaként birtokolta, az elbirtoklás nyugvását a Ptk. 123. §-ához képest nem lehet megállapítani, mert az alperest semmi nem akadályozta abban hogy tulajdonosi jogait gyakorolhassa, így a felperes volt házastársa ingatlanilletőségét elbirtoklás jogcímén megszerezte (LB P. törv. II. 20 489/1987.). 166