Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1943

EGY SZÉKELY NEVELŐ. vitéz ANTAL ÁRON. Közel negyven évi tanári munkásság után az idén nyu* galomba vonult. A csaknem négy évtizedre terjedő tanári pálya végén nyugodtan tekinthet vissza a megtett útra. Nem hivatalból, hanem hl* válásból dolgozott. Nem áll rá nézve Quintilianus szava : quem dii oderc, paedagogum fecere. Öt szerették az istenek, azért lett tanár belőle. Mint a század eleji tanári nemzedéknek egyik oszlopos tagja, a ta* nári oklevélnél valami magasabb rendű képesítést hozott magával: a donum pdedagogicum-ot — azt az isteni adományt, amelyben a tudás, látás és érzés gazdagságával együtt van az ifjú lelkek mély szeretete. Hogy valaki ezt az.adományt 38 éven át áraszthatta az ifjúságra, az bizonyára nagy kegye a felettünk álló Numen-nek, aki az emberi sorsokat irányítja. A tanári adottságokat nála gazdagon színezte és eredetivé tette igazi székely vágású egyénisége, a faj hibáival is, de még inkább vonzó, nemes tulajdonságaival. A székely embert jellemző természetesség, minden cicoma és hivalkodás nélküli egyszerűség, közvetlenség adnak külön szint az ő tanári és emberi egyéniségének. Szereli fajtáját, hibástól, mindenestől; ismeri történetét, testét* lelkét egyaránt. Azért ő elsősorban a székely ifjúság egyik kimagasló székely tanítója. Székely faji vonás nála az elpusztíthatatlan őserő, mely az ősz fürtök alatt is megőrzi a test és lélek rugalmasságát. Alakja, szívós* sága emlékeztet a szálas fenyőre a Hargitán, melynek Antal Áron annyira szerelmese. — Alighogy megkezdi pályáját, ott áll az első nagy háború vihará* bán ; a pálya végén ismét még nagyobb vihar tombol, de ő áll ren* dületlenül, bizó lélekkel, pedig a két háború között is mi minden zú* golt el felette 1 A bajok, csapások, iskolai vesződségek, anyagi küz*

Next

/
Thumbnails
Contents