Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1942

38 nek minden alkalommal volt buzdító, irányító szava az ifjúsághoz ; a tanárok közül: vitéz Antal Áron, Borcsa Gergely, Brósz Emil, Buszek Gyula, Deák Gyula, Fuchs József, Hunyadi Mátyás, Ka- menyitzky Árpád, Martin Béla, dr. Márkus Gábor, Nagy Dezső, Pálfy Ferenc, Pálosy László, Székely László. Hivatalos látogatás alkalmával, december 13-i gyűlésünket meg* jelenésével tisztelte meg Papp János főig.-ói szakelőadó, tanügyi ta* nácsos, iskolánk volt igazgatója. Látogatóink figyelme, érdeklődése jó hatást gyakorolt a tanulók munkakedvére ; ezért nekik ezúton is hálás köszönetét mondunk. — A 186. sz. Csaba cserkészcsapat munkája. Az előző tanév befejeztével július 1. — 7.*ig Udvarhely környékén rendezett porfyázó tábor után a csapat működése majdnem teljesen szünetelt 1943. feb* ruár hónapjáig. — Ekkor az újjáéledő mozgalom a nagy látókörrel és pedagógiai tapasztalattal összeállított próbarendszer alapján megint meg* kezdte három őrs keretében a cserkészmunkát, melynek célja első* sorban a régi és új próbarendszer közötti átmenet megteremtése és a jövő számára őrsvezetők képzése. Ezt a célt szolgálta az is, hogy a csapat 11 tagját küldötte ki a nagyheti kolozsvári őrsvezetői táborba. A májusban rendezett Teleki Pál emlék*portyázóversenyen mind* három őrs részt vett Karda Attila, Szabó Dezső és Fodor Sándor őrsvezetők vezetése alatt. A gyermekhéten rendezett gyűjtésből szinten kivette részét a csapat. — Kiemelkedő esemény volt az országos Fő* cserkész vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy úr látogatása május 20.*án. —■ A Főcserkész úr megtekintette a csapat parányi otthonát, elbeszélgetett a vezetőkkel és cserkészekkel és buzdító sza* vakat intézet/ az egész iskola ifjúságához. A csapat létszáma 32. — Megbízott parancsnoka: Pálfy Ferenc. Az intézet »Emericana« iskolaszövetkezete. A tanév kezdeté* tői december hónapig teljesen önállóan vezették a szövetkezet működését a diáktisztikar tagjai, mivel Pálfy Ferenc vezetőtanár ka* íonai szolgálatot teljesített. Bár az áruforgalom ez évben messze alatta maradt az elmúlt évinek, a szövetkezet munkájában mégis eredmé* nyesnek mondható éz az év, mert azon kívül, hogy az elmúlt évi fe* leslegből 82 pengőt adott a Vöröskereszt javára és 150 P értékben síléceket juttatott az iskola sportkörének, Szabó Dezső VI. o. f. ve* zctésével megszervezte a Segítő Könyvtárat, melynek célja a tanulók* nak és elsősorban a szegényebb sorsuaknak kölcsön tankönyvvel való ellátása. A tanulóifjúságnak tekintélyes része megértette az ügy hasz* nát és fontosságát és tankönyveit fölajánlotta a Segítő Könyvtárnak,

Next

/
Thumbnails
Contents