Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1942

15 gimnázium cserkészcsapatát is. Itteni tartózkodása során junius 9-cn megtekintette intézetünket is dr. Hankis János államtitkár úr, a pün* kösdi búcsú alkalmával pedig dr. Kosa Kálmán miniszteri osztály­főnök úr tüntetett ki látogatásával. Tanári értekezletek. Az év folyamán a testület a Rendtartásban előirt valamennyi értekezletet megtartotta. — Ezek keretében kerültek megbeszélésre azok a fontos kérdések, amelyek a nevelői és oktatói munka egyöntetűségét és tervszerűségét voltak hivatva biztosítani. Az értekezleteken Buszok Gyula tanár „Á szemléltetés tanításunk alapja“, Mariin Béla tanár »A film, mint szemléltető eszköz«, Pálfy Ferenc tanár, „A természettudományi tárgyak tanításának módszere a gim­náziumban“, Székely László hittanár pedig „Az iskolai fegyelem és fegyelmezés kérdése“ címen tartott előadást. Az előadásokat gyakor­lati irányú megbeszélések követték. A munka összhangját és egyöntetűségét szolgálták a bemutató minta-órák is. Ilyeneket tartott : Deák Gyula, dr. Márkus Gábor és Pálosy László. Bár a testület tagjai szinte kivétel nélkül a rendesnél nagyobb óraszámban tanítottak, igyekeztek egymás óráit látogatni, hogy a tanításban és nevelő munkában minél több tapasztalatot szerez.' hessenek. — Szülői értekezletek. Az intézet tanári testületé igyekezett min' den alkalmat megragadni arra, hogy a tanulók szüleivel minél szóró' sabb kapcsolatot teremtsen, örömmel állapítható meg, hogy a szülők nemcsak a szülői értekezletekre jöttek cl szép számmal, hanem évköz' ben is igen sokan személyesen érdeklődtek gyermekeik előmenetele és magaviseleté iránt. — Az első félévben tartott szülői értekezleten Pataki József igazgató „Az ifjúság a honvédelem szolgálatában“, — Nagy József testnevelési tanár pedig a „A testnevelés az ifjúság' nevelés szolgálatában“ címen tartott előadást. — A második félévben tartott értekezlet alkalmával Papp Gyula tanár „Mi legyen a fiam» hói?“ címen adott a pályaválasztással kapcsolatqs tájékoztatót a szülők' nek, mig dr. Búzás Márton intézeti orvos „A gyermek egészsé' ges neveléséiről beszélt. Az előadásokat élénk megbeszélés követte. A szülői ház és az iskola közötti kapcsolatot igyekeztünk elmélyíteni azáltal is, hogy az osztályfőnökök nemcsak a hivatalos fogadóórákon állottak a tájékozódni kívánó szülők rendelkezésére, hanem a kint' lakó tanulókat otthonukban is felkeresték. Ugyancsak a szülők tájé' koztatására szolgált az ellenőrző könyv is, melynek segítségével ide' jében értesítettük őket mindarról, ami gyermekeiket érintette. Pályaválasztási tanácsadó. A tanári testület szükségesnek látta,

Next

/
Thumbnails
Contents