Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1941

m 75 ] érettségi találkozó. A Csíkszeredái új épületből ezelőtt harminc évvel útnak indult öregdiákok gyűltek össze június 29.-én Péter—Pál napján találkozóra. A hajdani harminckét nyolcadikosból tizenhárom szorított kezet az ősi csíksomlyói kegytemplom előtt. Többen családjukkal, gyermekeikkel jöttek el emlékezni ifjúságuk napfényes idejére. Tanáraik közül a még életben lévő Antal Áron, Fercncz Gyula és Mayer János vettek részt a találkozón. Sándor Imre püspöki helytartó, öregdiák mondott szent misét, amely után mindnyájan felkeresték az Alma Matert. Az öregdiákok nevében dr. Karda István törvényszéki biró, az ön­képzőkör volt elnöke köszöntötte meleg szavakkal az intézet igazgatóját, volt tanáraikat és az egybegyűlteket. Különös hálával és kegyelettel gon­doltak az öregdiákok volt igazgatójukra néhai Kassai Lajosra. — Az intézet jelenlegi tanárai nevében Pataki József igazgató üdvözölte a harmincéves találkozóra messze vidékről érkezetteket. Megköszönte az ősi intézethez való törhetetlen ragaszkodásukat és biztosította őket, hogy fiaikat ma is ugyanabban a szellemben nevelik, mint hajdan az apá* kát nevelték. Ismertette az öregdiák szövetség megalakításának és egy hősi emlékmű felállításának tervét. A megjelentek mindkét terv meg» valósításához készséggel hozzájárultak. A hősi emlékműre — alapul — 260 P.-t adományoztak, amiért e helyen is hálás köszönetét mond az intézet tanári testületé. Az érettségi találkozón megjelentek : Dr. Baky József, Biró Ferenc, Csiszér Béla, Gál Zoltán, György Imre, Imets Ákos, dr. Karda István, dr. Kazatsai Antal, dr. Kádár István, Lajos Balázs, Madár István, Sándor Imre és Zakariás Bálint.

Next

/
Thumbnails
Contents