Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1941

■

búcsúzott a tanároktól, az ifjúságtól, a nyomukba lépő Vizesektől. — »Elszorult, de szeretettől sugárzó és hálás szívvel állunk meg utoljára tanáraink előtt — mondotta a távozók szónoka. Tudjuk, hogy fáradtságos, idegölő munka volt, amit értünk tettek, de azt is láttuk, hogy azt a munkát szivük egész szcretefével végezték, habár sokszor nem azt kapták cserébe, amit vártak. Megköszönjük azt a sok fáradságot és aggódó szeretet, amellyel számunkra az igazi haladás útját egyenget' lék. Nemcsak a tudományok labirintusába vezettek be bennünket, ha' nem példájukkal vallásosságra és igazi gerinces magyar jellemességre neveltek. Ennek az iskolának köszönhetjük, hogy az ifjú élet ezer ne' hézsége között hányódó lelkünk a vallásos nevelésen keresztül meg' találta azt az útat, melyen ma egy keresztény magyar ifjúnak állania és a szebb jövő felé haladnia kell«.

Á maradó ifjúság érzelmeinek Rácz Béla VII. o. t. adott haii' got. — Ne feledjétek soha — mondta egyebek közt — amire a sze' rctő édesanya : intézetünk tanított. Lebegjen szemetek előtt mindig az annyiszor hallott szent ige : munkás, vallásos, becsületes magyar ifjakra és vezetőkre van szüksége nemzetünknek, hogy megvalósíthassuk a boldogabb magyar jövendőt. A kicsik nevében is megszólalt egy csiL lógó feketeszemü I. osztályos fiúcska, Tamás András és bátor, meleg hangon mondott Isten hozzádot a nagyoknak. Végül az igazgató inté' zett néhány szót hozzájuk. Az iskola életében — úgymond — sok a tilalomfa. De ezek nem az úton állanak gáncs' és akadályképpen, hanem az út mellett, hogy védjék az utazókat s biztosítsák az út egyenességét. A tilalomfák is az életre készítenek elő: az életben még több van efféle, de azokba beleütközni végzetes lehet.

örüljenek, hogy székelynek születtek s becsüljék meg ezt a ne' mes származást. Vigyék magukkal a jó székely tarisznyában az isko' látói kapott kincseket: az élet útvesztőiben és viharaiban ott mindig találnak valamit, ami segíteni fogja őket, mert azokban az értékekben varázserő van. Jöjjenek vissza minél többször az Alma Materhez : ez mindig szeretettel fogadja őket.

A búcsúzás végén osztályfőnökük, Borcsa Gergely vezetésével, a fiuk között kivonultak az intézet kapuján, miközben az ősi csiki székely népdal mélabus dallama csendült fel ajkukon :

Élmények, ehnenyek, hosszú útra menyek,

Hosszú út porából, köpönyeget veszek.

Fúdd el, jó szél, fúdd el hosszú uhuik porát,

Hosszú útnak porát, az én szívem búját.

Mélyen megható volt a fiuk búcsúja az ősi intézettől, mely az anya éberségével és szeretetével gondozta őket nyolc éven át. Meg'

25