Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1940

29

szakaszt iktattak be, mely szerint a kisebbségi iskolák tanerőit, ha sikeresen le is tették a román nyelvből a vizsgát, újabb vizsgára utasítják, ha az inspectorok nem találják nyelvtudásukat megfelelőnek, s ha ezen újabb vizsgán elbuknak, eltitják őket az oktatástól. Könnyű volt látni a célt: az iskolákra mérendő halálos csapásnak szánták a nevelőkön keresztül. Hiába hívta fel Gyárfás Elemér szenátor Anghelescu figyelmét a magánoktatási törvény 109. cikkének 4. bekezdésére, mely szerint a román nyelvi tudásból kifogásolt tanerők új vizsgára nem, csak tanfolyamra küldhetők — a miniszter válasza ez volt: nu se poate — nem lehet. Meg is tartották a vizsgát aug. 10—14-én Brassóban. Itt 12 iskolából (állami magyar tanárok is) 118-an jelentünk meg. Olyanforma érzésünk volt, mintha siralomházban lettünk volna. Minden intézetből 4—7 tanárt nem engedtek át. Mint máshol említettük, dr. Gyárfás Elemér szenátor és dr. Pál Gábor képviselő gyors közbelépése hárították el a végső veszedelmet. A magánoktatási törvény fenti cikkére hivatkozva, távirati panaszt tettek Genfben. Az eredmény az lett, hogy a kormány nem hajtotta végre a törvény szankcióját.

A bécsi döntés előtti pár évben némi enyhülés volt érezhető, mert a külpolitikai látóhatár kezdett beborulni Nagy-Románia felett (1938. IX. 30-i müncheni egyezmény, Csehszlovákia felbomlása, a Felvidék, Kárpátalja visszatérte, német-lengyel háború). Meglátszott a külpolitikai csillagállás az inspektorok magatartásán is. Ha borús volt odakinn, az iskolafojtogatók s más nagy hazafiak visszahúzódtak barlangjaikba, várva a vihar elmúltát, hogy aztán még nagyobb buzgalommal folytathassák a magyarság kulturális és gazdasági megsemmisítésére irányuló, tervszerű munkájukat. Ezúttal hiába várták a vihar elmúlását: a vihar elseperte őket.

A megszállás két évtizedének sötét éjszakájában fénylő pontok voltak, melyekből éltető hit, bizalom, sugárzott ki az iskola életére : Majláth püspök 25 éves jubileuma 1922. május 7-én, a Mária- Kongregáció gyűlései és ünnepélyei, a Szent Imre — ünnepek, megemlékezések Petőfiről (1923), Aranyról (1932), s különösen három nagy találkozója az intézet régi diákjainak: 1926. július 2-i nagyszabású véndiák-találkozó, a kongregáció 200 éves fennállásának évfordulója 1931-ben, s az új épület felszentelésének 25 éves jubiláns iinnnpe 1936-ban. Alighogy szétröppent az Alma Mater hivó üzenete az ünnepi találkozókra, mindig eljöttek sokan, s a hála az emlékezés, a lélek bensőséges ünnepeivé avatták ezeket a napokat. Az ősi intézet kitárta karjait s Eztretettel ölelte magához vissza-