Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1921
14 szózatos ajakkal, de még inkább beszédes tetteikkel, példá- jokkal vezetik embertársaikat a krisztusi élet magaslatai felé. Az örök forrás, amelyből az ilyen egyéniségek lelkűk gazdag tartalmát merítik, az evangéliumok ; és az ő gyakorló iskolájuk a győzedelmes kereszténység kétezeréves múltja. Azért ma, mikor a jubilánsban a »frohes, inniges muthiges Christentumnak«, a vidám, benső, bátor kereszténységnek egyik kiváló képviselőjét, szerette Anyaszenl- egyházunknak egyik apostoli szellemű apostoli utódját ünnepeljük, a mai élet vásári zűrzavarából kiemelkedve, álljunk meg ez intézmény előtt, mint egykor Napoleon megállóit katonáival a pyramisok előtt s mutassunk rá, hogy: emberek, kétezer év dicsősége tekint le rátok s az örökkévaló dicsőségnek és boldogságnak az elnyerése a ti kezetekbe van letéve, ha azon az utón jártok, amelyet nagy jubilánsunk idáig megfutott pályája kijelöl számotokra. E páiya abban a fenséges eszmekörben mozog, amelyet az igazi nagyság második ismérveként jelölénk meg s amely eszmevilágnak letéteményese a kereszténység. Ismeretes dolog, hogy a kereszténység döntő fordulatot jelez a világtörténet folyamában, döntő fordulatot az európai nemzetek életében : és ma is a fölszinre vetődött s világokat rázó problémák viharában az a világitó torony, amely a népeknek az elemekkel küzdő hajóját révbe fogja vezethetni; az a sarkpont, ahol a vergődő egyesek és nemzetek egyaránt megtalálhatják a megelégedésnek, a harmóniának, a boldogságnak azt a fokát, amely a földön egyáltalán elérhető. Nem szándékunk elmélyedni a kereszténység végtelen gazdag eszmevilágába. A mai ünnepélyes alkalomból csak nehány gondolattöredéket hozunk fölszinre, főkép arra a viszonyra vonatkozólag, amely a kereszténység és a haladás között fennáll; ennek kapcsán igyekszünk megjelölni, mily értelemben áll ünnepeltünk az igazi haladás programmjának a szolgálatában. Mindenekelőtt az a jelenség tűnik szemünkbe, hogy a világtragédia folyamán a keresztény nemzetek s később a függöny legördülte után e nemzetek képviselői a kereszténységet mintha diszkreditálták volna. A körülmények a kezükbe tették le az igazságszolgáltatást, ezt elvégezték, de munkájuk nem hozott megnyugvást a békéért, megelé
