Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1915, 1916

21 Iával megüresedett kolozsvári tankerületi kir. főigazgatói állásra Ő császári és apostoli királyi Felsége márc. 11 -én kelt legfelsőbb elhatározásával Szentimrei István nagysze­beni áll. főgimn. igazgatót nevezte ki. Üdvözöljük őt fe­lelősségteljes állásában s biztosítjuk, hogy a tanítás és nevelésügy fejlesztésére irányuló hazafias törekvéseiben készséggel fogjuk támogatni. Az ifjúság önképzése. Az önképzés célját szolgáló egyesületek keretén kívül az ifjúság önművelését célozta a Vasárnapi Könyv-akció s a Zászlónk c. ifjúsági lapterjesz­tése. A Vasárnapi Könyvet hetenként átlag 180 tanuló vá­sárolta meg, 15 tanuló pedig ingyen kapta; a Zászlónkat 90 tanuló járatta. Mindkettő kezelését az igazgató fel­ügyelete mellett s egyes osztályfőnökök és növendékek segítségével Szlávik Ferenc tanár végezte. Alkoholellenes mozgalom. Az alkoholellenes moz­galmat az Alkoholellenes Egyesület keretében fejtettük ki. Az erről szóló jelentés ott olvasható. Általánosságban itt is megemlíthetjük, hogy az oktatással kapcsolatban min- denik tanár felhasználta a kínálkozó alkalmat, hogy az ifjúságot felvilágosítsa, mily káros hatással van az alko- koltartalmú italok élvezése a testszervezelre s a lelki életre. Megtették ezt különösen a természetrajz, bölcsészet és egészségtan tanárai. Párhuzamos osztályok, tantárgyfelosztás. A rend­szeresített három párhuzamos osztály helyett a tanárok kevesebb létszáma miatt az idén is csak egy, a III. osztály volt tényleg párhuzamos. A szépírás tanítása szünetelt s össze­vontuk a VII. és Vili. osztályos görögöt, görögpótló irodal­mat és rajzot a Vili. osztálynak megfelelő óraszámmal. A testgyakorlatot a kilenc osztályban heti 14 órában kezd­tük tanítani, később pedig heti 6 órában folytattuk. A tor­nacsarnok lefoglalása miatt azonban majdnem három hó­napon át szünetelt a tanítás. Különben is egész éven át inkább rend-, csukló- és menetgyakorlatokat végeztek. Mi­vel tehát rendszeres, szakszerű tanításról nem lehetett szó, azért a tananyag közlését mellőztük. A rendkívüli tárgya­kat az idén is kevesebb óraszámmal tanítottuk. Tanári értekezletek. A tanári testület alakuló érte­kezletét szeptember hó 13-án tartotta. Ezenkívül a tanév

Next

/
Thumbnails
Contents