Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1914
XIV. Jótékonyság. Mielőtt e címen a tanulóifjúság javára eső jótékony adományokról beszámolnánk, feljegyezni kívánjuk, hogy tanulóifjaink az ő szűkös zsebpénzükből az idén is hoztak áldozatot a jótékonyságnak : még pedig a harctéren küzdő katonák részére karácsonyi szeretetadományképpen 112 K 97 f.-t adtak (I. 13'48, II. A. 1370, II. B. 10, III. 29-10, IV. 4-68, V. 16-86, VI. 13 66, VII. 7 24, VIII. 4'25), vásároltak a Vörös Kereszt Egylettől kiadott 50 drb. levélzáró bélyeget 50 K, a Hadsegélyző Hivataltól kiadott 215 drb. ifjúsági hadsegélyző jelvényt 107 K 50 f. és 46 drb. Imádkozik a király c. képet 23 K értékben és gyűjtöttek 65 kg. fémet a hadseregnek. Ezenkívül a VI. o. növendékei az Orsz. Vörös Kereszt Egyletnek 15, Csíkszereda városi választmányának 5 és a vak katonák segélyalapjának 6 K 50 f-t adományoztak. Ez utóbbi célra más osztályok növendékei is adakoztak, így az I. o. 52 K-t s a VII o. szintén nagyobb összeget. Hálás köszönetét mondunk az intézet és a tanulóifjúság nevében mindazoknak a tanügybarátoknak és jótevőknek, akik adományaikkal az érdemes tanulókat jutalmazni s ezzel őket még nagyobb szorgalomra, tehetségeik kifejtésére és további sikerek elérésére buzdítani szívesek voltak, valamint azoknak, akik az intézet könyvtárait és szertárait szives adományaikkal gazdagították. Az ajándékok tárgyait az adományozók nevének megemlítésével az illető könyv- és szertárakról előbb adott jelentésünkben nyug- tatványoztuk, illetőleg megörökítettük. Új jutáim! alapítványok. A Történelmi, Kőszeghy László és Fáraó—Bóér jutalmi alapítványok alapító levelét alább teljes szövegükben közöljük.