Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1913

hoz s kérjétek hasonló buzgalommal az Ő hathatós segít­ségét, hogy Imre-lelketek legyen. Hogy úgy nevelkedhes­setek és úgy élhessetek, mint Eszményképetek; hogy ér­zésben, gondolkozásban és törekvésben hasonlók legyetek az Ideálhoz, mert éltetek csakis így lesz Isten, embertársai­tok és önmagatok előtt kedves és értékes ! A Szent Imre által megjelölt úton haladjatok mindig, mert ez az út magyar földről a mennybe vezet. A királyi herceg életbölcseségére leginkább az mutat, hogy korát tökéletesen megértette. A királyi pompa, a ko­rona fénye, az alárendeltek tisztelete és hódolata, a harci hír, vitézi tettek és egyéb más földi kitüntetések lelkét későb­ben már nem elégítették ki, mert jól látta, hogy a válasz­úira került fiatal Magyarországnak most már nem ilyenekre, hanem öntudatos keresztény uralkodónál is többre, szen­tekre van szüksége. Lelke ezúttal szüntelenül a magasba vágyik s mind közelebb és közelebb iparkodik jutni Alko­tójához. 1031-ben bekövetkezett váratlan halálával földi ko­rona helyett égi koronát kapott s rövid, pár esztendei földi uralkodás helyett immár több, mint 900 éve uralkodik fen­séges eszménykép gyanánt a magyar ifjúságon. S most újból kérdéssel fordulok hozzátok, Kedves Nö­vendékek : Vájjon itt, az élet előkészítő iskolájában megér­titek-e korunk hívó szavát most e szent pillanatban, amikor vallási és nemzeti életünkben oly páratlanul magasztos küzdelem folyik ? Mint Szent Imre hűséges és felesküdt leventéi vallásos meggyőződéstekben sziklaszilárdan állo- tok-e? Tudtok-e majd azzal a küzdelemmel szembeszál- lani, amely reátok az élet küzdőterein várakozik? Korunk legnagyobb ellenségével, a „vallásnélküliséggel" szemben az öntudatos és tevékeny katholikus életet viszitek-e po­rondra, avagy hitványul meghátrálva az ellen elől bevallani is szégyenlitek, hogy katholikusok vagytok. Jól, de nagyon jól jegyezzétek meg, hogy korunk el­lenségei jóval veszedelmesebbek, mint a Nagy Konstantin ideiek, mert míg ezek egyenesen és nyíltan támadva csu­pán a testet sebezték meg, addig azok, a báránybőrbe öl­tözött farkasok, hamis erények jelszavaival álcázottan, a rút ravaszság elképzelhetlen fegyvereivel legdrágább kincseteket, lelketeket igyekeznek megölni. 6

Next

/
Thumbnails
Contents