Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1912
van abban, hogy Erdélyben maradt, hogy bennünket úgy megszeretett. Pedig köztudomású dolog, hogy mehetett volna fényesebb, előkelőbb egyházmegyékbe is, sokszor nehezedett rá az erkölcsi kényszer súlya ... és itt maradt ... A jövőt nem ismerjük, talán a parancsoló szükség előtt Püspök úrunk is meghajlik és eltávozik tőlünk. Sokaknak szükséges ez, mert merem mondani, mi erdélyiek nem tudjuk, milyen püspökünk van nekünk, a magyarországiak tudják őt értékelni, ők tudnak róla elragadtatással beszélni. Nagyon is közel jött hozzánk, azért a szemünk nem veszi észre nagyságát, nagy szeretettel nevelt bennünket, azért a szívünk hozzája nőtt s mi lettünk vele és általa nagyokká. Majláth püspök ma Magyarország nagy embereinek egyike. A szó igazi értelmében vett génié. Hanem épen alaptermészetéből kifolyólag ez van benne a legjobban elrejtőzve. De bárhogy takargassa is, sokszor előtör, szelleme meg-megragyog a nagy nyilvánosság előtt. Ha föláll és egy országnak beszél, olyan súlyos kijelentéseket tesz, hogy a nyomán támadó gondolathullámzás évekig nem ül el. Memóriája bámulatos, az összes európai művelt nyelveket perfektül beszéli, valamint klasszikusan ír és beszél latinul. Geniejét se mi látjuk meg. Egy magyarországi pap áradozott előttem, aki akkor látta először Majláth püspököt. Gondolom, a hitoktatói kongresszust vezette. Az én hittanárom nem tudta, mit emeljen ki, azt a ritka tapintatot-e, ahogyan az egész gyűlést vezette, vagy azt az széleskörű tudást és elmeélt, ahogyan a neveléstani problémák között eligazodott s a sok vélemény között a legtalálóbbat kiemelte és megszövegezte. 6
