Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1912

életünk. Nem. Harmónia, megnyugvás kell nekünk. Kultúra, ismeret pedig egymagára erre nem képesít. Ne kérjék hát tőlünk a szív, a lélek világát a tudás nagy javai! Szent Imrére, művelt, öntudatos vallásosságra szomjazunk. „Csak ez alapon fejük ki lelkünk egysége: jellemünk, életünk következetessége: erényes voltunk.“ Az élet vizeitől lesz friss, üde, virágos a lelkünk. Ennek forrásait pedig a szent Imrék ujja fakasztja.

Föl tehát a harcra, nemes ifjúság !

Előttünk a szobor, a pároszi márványnál fehérebb. „Amictus stolis albis“ — szeplőtelenség a ruhája. Ezt a ruhát szőjük meg mi is magunknak. Ennek a szobornak mintájára faragjuk ki mi is magunkat. Hiszen nem vagyunk kötött szírt, tehetetlen báb. Teremtők vagyunk. Megteremtői egy eszményi életnek a rossz szokások, ösztönök, hajlamok, szenvedélyek letiprása árán. Ám ehhez erő kell, mely hódolatot követel a szent Imréknek s akarni tudja az isteni akaratot. Lélek, mely energiává sűríti az Intelmek bölcs tanát. Szüli pedig az erőt az engedelmesség a jónak, helyesnek ismert törvények iránt. Ez kovácsolja ki lelkünk szépségének és életerejének patináját. Ez emel tiszta, erkölcsös életre, melynek ritmusában erős önfegyelem lüktet.

Előttünk a szobor, a pároszi márványnál fehérebb. És itt van a mi mesterünk. „A jóság művésze, a szeretet ná- bobja“, ahogy az írások szólanak róla. — Itt van a mi Kegyelmes Püspökünk. A kezében a véső, a kezében a kalapács. Oh vegyük azt örömmel tőle át! És szikrázzék az ormótlan anyag és pattogjon a salak ! Értsük meg az ő nemes intencióit! Ezzel jubiláljuk a legszebben. Ő alakít, formál bennünket a mi szobrunk mintájára. Legyünk érte örökre hálásak! És áldjuk a Gondviselést, hogy közibénk vezérelte Őt, az apostolt, aki előtt megnyílnak a gyermekszívek sok sebei s újra és újra ismétli az igéket: „Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni!“ Áldjuk a Gondviselést, hogy lelkének fajsúlya odasodorja őt, hol nincs csillogás, nincs szárnyaló hírnév, de van élő szeretet: a gyermeki lelkek kultuszának a talajára. Legyen az Ő égő szívének, aki virraszt, „hogy tévedt, sújtott embertársainak irányt adjon, erőt s vigasztalást“, legyen az ő fáradságos munkájának méltó jutalma, hogy e talajon termetes tölgyek

14