Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1911
nék, ha eltalálnám gondolatodat. Te most azt gondoltad, hogy levelemnek azt a részét, melyben rólad az én szeretetem elismerőleg szól, láthatatlanná teszed, a többit pedig még a szünidő alatt, főkép pedig szeptemberben társaiddal közlöd. Ismerlek téged. Te is szeretnéd, hogy ne csak az iskola épülete és udvara legyen szép, hanem még inkább az iskolai élet. Kérlek, kedves fiam, légy apostola az én gondolataimnak. Aki szeret, az hisz és remél is. Reméljünk ! Munkád nyomában áldás fakad, új szellem költözik az iskolába. És lehet, hogy neked, a szeretet névtelen apostolának, a hálás utódok ércszobrot nem állítanak, sem arcképedet drága keretben nem teszik iskolánk dísztermébe, de áldani fog sok ifjú, kiket jóra segítettél; hálásan emleget sok szülő, kiknek a fájdalom könnyei helyett örömkönnyeket szereztél. Nem szép jutalom-e ? Az a tudat, hogy sokat a tökéletesség és boldogság útjára segítettél, felemel a köz- napiságból, erősséged lesz az élet küzdelmei között, rózsákkal hinti be utaidat s megaranyozza életed alkonyát. Élj boldogul, kedves fiam ! Vigyázz a nyáron egészségedre. Rád szép feladat vár. Apostoli buzgó- ságodra s ép testi erőddel kifejtendő munkádra számot tart az iskola, az egyház, a haza. Egy-egy szebb pillanatban foglalj engem is ájtatos imádba. Ha tudnád, hányszor gondolok reád ! No most az Isten áldjon meg ! 11
