Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1910

guk választják a tisztikart, amely elnökből, főjegyzőből, két aljegyzőből, titkárból, pénztárosból és 4 bíráló bizottsági tagból áll. Az üléseket, amelyeket kéthetenkint tartanak, az elnök vezeti. A rendes üléseken kívül rendesen nyilvá­nos és díszüléseket is szoktak tartani. A rendes ülések tárgyai: a beadott művek bírálata, szavalatok s ezek bírá­lata, szabadelőadás, olvasás, zene, ének. A nyilvános és díszüléseken az irodalom vagy történelem valamelyik ki­magasló alakjának vagy eseményének emlékét ünnepel­ték meg. Évenként megünnepelték X. 6-át és III. 15-ét. Az 1896—7. évben honosították meg a vitatkozást s az 1899—900. évtől kezdve az önképzőköri zenekar szereplése tette változatosabbá a rendes programmot. A szabad előadást 1902-ben honosították meg s azóta nagy kedvvel gyakorolják. S 1904-től kezdve a rk. tagok ol­vasnak is valamely ismeretlen szöveget, hogy gyakorolják magukat az értelmes, helyes olvasásban. Szóval minden eszközt megragadnak, amivel magukat és előadó képes­ségüket kiképezhetik. A munkakedv fokozására majdnem minden évben tű­zött ki maga az önképzőkör is és egyesek is pályatétele­ket, s a megfelelő művek jutalomban részesültek. Egy pár évben versenyszavalatok is voltak s a legjobb szavaló ju­talmat kapott. Munkásságuk legnagyobb része próza, de van verses mű is mindig. A legtöbb eredeti, amennyire tőlük kívánni lehet, de fordítás is akad németből, franciából, latinból és görögből. A legkiválóbb dolgozatokat a „Haladás“ c. írott lapjukba megőrzés végett beírják. Ismereteik bővítése és szépérzékük fejlesztése végett több lapot is járatnak. A ta­gok évi 1 K tagsági díjat fizetnek. A kör munkásságát a következő statisztikai adatok eléggé feltüntetik: A tagok száma 1491 (714 r., 777 rk.) volt. Az alakuló üléseken kívül 166 rendes, 13 rendkívüli, 36 nyilvános és 26 díszülést tartottak. A beadott művek száma 1608, ebből 1450 eredeti, 158 fordítás. Az eredetiek közül 1073 próza és 377 vers. A fordítások nagyobb része próza. A prózai művek közt volt értekezés, elmélkedés, elbeszélés, leírás, szónoki mű, huinoreszk stb., a költőiek közt dal, óda, him­54

Next

/
Thumbnails
Contents