Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1910
Szent Katalin napján azóta hálás kegyeletből előadások előtt szentmisét hallgat az ifjúság. Ezeken az ünnepeken kívül állandó ünnep még 1900 óta nov. lQ-ike is; 1910. jún. 22-én pedig a főtanhatóság elrendelte, hogy „a hazafiság és az általános emberszeretet egymást kiegészítő eszméjének ápolása végett“ máj. 18-án békenap tartassák. Az állandó ünnepeken kívül majdnem minden évben volt rendkívüli alkalmakkor is ünnep, amikor az intézet kegyelettel adózott az irodalom és történelem nagyjainak emléke iránt, vagy örvendezve fejezte ki örömét XIII. Leó 25 éves pápai jubileuma alkalmával és kivette részét az Erzsébet királyné megrendítő halála alkalmából a nemzetet ért országos gyászból. Az ünnepségeken az ifjúság rendesen énekkel, zenével és szavalattal szerepelt, a napnak a jelentőségét pedig rendszerint valamelyik tanár méltatta ünnepi beszéd vagy felolvasás keretében. A nagyok iránti tisztelet s a múlt emlékeinek megbecsülése nyilvánult meg abban is, hogy az ifjúság 1896- ban a millénium alkalmából és 1899-ben Erzsébet királyné emlékére emlékfákat ültetett az intézet kertjébe s azokat féltő gonddal ápolta. Az ifjúság fegyelmezésére nézve 1897-ig az 1884. évi státusgyűlésen elfogadott fegyelmi szabályok voltak az irányadók, melynek 29. §-át 1896-ban oda módosítják, hogy a tanulóknak bezárással való büntetését a fegyelmi fokozatok közül törlik. Úgyszintén elrendeli a főtanhatóság, hogy előadási óráról való kiküldéssel nem szabad büntetni. 1897-ben pedig az ez évi státusgyűlésen elfogadott fegyelmi szabályok léptek életbe. Ezenkívül külön leiratokban is többször intézkedett a főtanhatóság a fegyelmezésre nézve, elvül állítva a testület elé, hogy igyekezzék lankadatlan kitartással és türelemmel fegyelmezni a rendelkezésére álló fegyelmi eszközökkel, de a fegyelmezésben mindig a szeretet legyen az irányítója. Némely esetekben azonban a kellő szigor alkalmazását a rend fenntartása szempontjából elengedhetetlennek jelenti ki. S régebbi időben kifogásolta, hogy a testület a falusi korcsmába járást, az éjjeli táncmulatságokban stb. való résztvételt igen enyhén bírálja el s 1897-ben elrendeli, hogy mivel a fegyelmi szabályok tiltják az éjjeli mulatságokat, nyilvános mulatságok 29