Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1910
1848-ig ezen hazafias szerzetes rend tagjainak oktatása, 3 évi szünetelés után szerzetes atyák és világi tanerők működése mellett fennállott csíksomlyói róm. kath. főgimnáziumnak Csíkszeredára áthelyezése céljára X. Pius pápasága, I. Ferenc József apostoli magyar király uralkodása, Wekerle Sándor dr. miniszterelnöksége, Apponyi Albert gróf dr. vallás- és közoktatásügyi minisztersége, Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspöksége idejében, az Urnák 1909-ik és 10-ik esztendejében. Az áthelyezés eszméjét Kuncz Elek kir. tanácsos, kolozsvári tankerületi kir. főigazgató vette fel és a honfoglalás ezredik esztendejében, 1896-ban Bándi Vazul akkori csíksomlyói fögimnáziumi igazgató indítványára Csíkvármegye 100,000 koronát szavazott meg az áthelyezés céljára és később vállalta a főgimnáziummal kapcsolatos és ennek észak felé nyúló szárnyát képező bennlakás (inter- nátus) építési és berendezési költségeit, melyekből az építés a terv és költségszámítás szerint 332,000 koronát vesz igénybe. Csíkszereda város pedig e két intézetnek és az erdélyrészi róni. kath. státus által építeni vállalt finevelö intézetnek (szeminárium) elhelyezése céljára mintegy tíz katasztrális hold területet vásárolt össze és ajánlott fel. Az állam 300,000 koronával járul ezen új főgimnázium építéséhez. Az elvi határozatok kimondásának idején, a millenáris évben Csíkvármegye főispánja Mikó Bálint, alispánja Becze Antal volt. Az építés folyama alatt főispán Kállay Ubul, alispán Fejér Sándor, Csíkszereda város polgármestere Ujfalusi Jenő dr. Az erdélyrészi róm. kath. státus igazgatótanácsának világi elnöke Béldi Ákos gróf, alelnöke Lázár István gróf, előadója Pál István apát-kanonok. Az építési tervet Pápai Sándor műszaki tanácsos, a státus mérnöke készítette, melynek kivitelével Wusinczky Testvérek és Preiszner József brassói építési vállalkozók bízattak meg. Az építő bizottság Mikó Bálint v. b. t. t. elnöklete alatt Kállay Ubul főispán, mint helyettes elnök, Pál Gábor főgimnáziumi igazgató, mint előadó, Pápai Sándor mint művezető, Pap Domokos a Csíkszeredái m. kir. államépítészeti hivatal vezetője, mint helyettes művezető, Fejér Sándor 23