Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1909

6

lehettünk-e büszkék olyan alkotmányra, mely a kiváltságos osztályok tulajdona s midőn ezeknek személyes és politikai szabadságát biztosítja, majdnem elviselhetetlen terheket ró a munkás népre ?

Volt más kincsünk is : a nemzeti nyelv és szép fejlődésnek indult irodalmunk; de az irodalom csak a sors választottainak szolgált gyönyörűségére, a nép alsó rétegéig nem hatott le, annak műveltségét nem emelte s a közélet részesévé nem tette.

Országos nemzeti életről lehetett-e szó, mikor a főnemesség legnagyobbrészt a külföldön lakott s elfeledte ősei nyelvét ?

A törvényhozástól sem lehetett gyökeres újításokat várni, mert a törvényhozó testület a kiváltságos osztályok követeiből állott, akiknek érdeke minden szabadelvű újítást ellenzett.

Ily viszonyok között csodálkozhatunk-e, ha a bajok orvoslását, a nemzeti ügy szebb kifejlesztését csaknem mindenki lehetetlennek tartotta ? Ha voltak a hazának hű fiai, kétségbe estek a jövő felett s a múlt felé fordulva, a régi dicsőség emlékeiben kerestek vigasztalást. A költők is azt gondolták, hogy lement a nap s közel s távolban semmi fény nincs; Kölcsey a kétségbeesés bölcseletét Zrínyi két énekében szólaltatja meg; Bajza még a múltban sem lát örömet s annál kevesebb reményt a jövőben.

S aki nem vesztette el reményét, a haza jövőjében nem kételkedetett: Széchenyi az. Senki sem látta oly tisztán sülyedtségünk mélységeit, mint ő s mégis legyőzte a reménytelenséget s bizalommal nézett a jövő felé.

Bízott, remélt; mert tudta, hogy hazánkban megvannak az anyagi fejlődéshez szükséges őserők és csak azoknak célszerűbb alkalmazásától és okszerűbb kihasználásától függ minden. Az Alföld áldott síksága, a Kárpátok kincses bányái és a megrendszabályozott folyók lehetnek nemzeti nagyságunk hatalmas eszközei.

S nem él-e még a nép, mely egykor hazát szerzett s azt százados küzdelmek között fenntartotta ? Volt ő sebzett szarvas,'dicsősége magaslatáról lehullott Ikarusz és gyermekei vesztén bánkódó Niobe, de szolgája senkinek