Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1909

Széehenyi István emlékezete.

Rlkalmi beszéd az április 8-iki iskolai ünnepre.

Irta : Kassai Lajos.

g^íj^^lJTVEN ÉVE, hogy gróf Széchenyi István a halál 'kapuján átlépett az örökkévalóság útjaira. Ha tudjuk, mit köszön neki az új Magyarország, lélektani törvények alapján természetesnek találjuk, ha e nevezetes évfordulón megmozdul a magyar nemzet, hogy anyagi és szellemi átalakulása legnagyobb apostolának emlékünnepet szenteljen. Ez intézet egyszerű falai között mi is egybegyültünk, hogy a kegyelet oltárán áldozzunk a legnagyobb magyar emlékének.

Igaz, hogy ő a székelység havasvilágát, keskeny földszalagjait, silány legelőjét és a lehetetlenséggel harcoló munkáját soha sem látta ; de ránk is esett nehány sugár abból a fényből, melyet honára derített s mi is részesültünk a közműveltség s a nemzeti közszellem érdekében kifejtett nagy munkájának áldásaiban.

Itt a falon örökzöld koszorúba foglaltuk arcképét, de lelke magas röptét, szívnagyságát, elméje mélységét, akarata szilárdságát, kötelességtudását, felelősségérzetét s nagy vallásosságából táplálkozó erkölcsi tisztaságát, vagyis szép jellemét kellene szivünkbe vésnünk, hogy legalább meg- közelíthetőbb vonásait jellemünk alkotó részeivé tehessük.

De egy iskolai ünnep keretébe illesztett beszéd határait átlépném, ha Széchenyi nagyságát minden oldalról festeni akarnám.

w