Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1908
státus igazgatótanácsának intézkedése és vezetése mellett a Szent István királyról nevezett erdélyrészí Szent Ferenc- rendi szerzet által harmadfélszázaddal ezelőtt alapított és 1848-ig ezen hazafias szerzetes rend tagjainak oktatása, 3 évi szünetelés után szerzetes atyák és világi tanerők működése mellett fennállott csíksomlyói róm. kath. főgimnáziumnak Csíkszeredára áthelyezése céljára X. Pius pápasága, I. Ferenc József apostoli magyar király uralkodása, Wekerle Sándor dr. miniszterelnöksége, Apponyi Albert gróf dr. vallás- és közoktatásügyi minisztersége, Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspöksége idejében, az Úrnak 1909-ik és 10-ik esztendejében. Az áthelyezés eszméjét Kuncz Elek kir. tanácsos, kolozsvári tankerületi kir. főigazgató vetette fel és a honfoglalás ezeredik esztendejében, 1896-ban Bándi Vazul akkori csíksomlyói főgimnáziumi igazgató indítványára Csík vármegye 100,000 koronát szavazott meg az áthelyezés céljára és később vállalta a főgimnáziummal kapcsolatos és ennek észak felé nyúló szárnyát képező bennlakás (inter- nátus) építési és berendezési költségeit, melyekből az építés a terv és költségszámítás szerint 332,000 koronát vesz igénybe. Csíkszereda város pedig e két intézetnek és az erdélyrészí róm. kath. státus által építeni vállalt finevelő intézetnek (szeminárium) elhelyezéze céljára mintegy tiz katasztrális hold területet vásárolt össze és ajánlott fel. Az állam 300,000 koronával járul ezen új főgimnázium építéséhez. Az elvi határozatok kimondásának idején, a millenáris évben Csík vármegye főispánja Mikó Bálint, alispánja Becze Antal volt. Az építés folyama alatt főispán Kállay Ubul, alispán Fejér Sándor, Csíkszereda város polgármestere Ujfalusi Jenő dr. Az erdélyrészí róm. kath. státus igazgatótanácsának világi elnöke Béldi Ákos gróf, alelnöke Lázár István gróf, előadója Pál István apát-kanonok. Az építési tervet Pápai Sándor műszaki tanácsos, a státus mérnöke készítette, melynek kivitelével Wusinczky Testvérek és Preiszner József brassói építési vállalkozók bizaltak meg. Az építő bizottság Mikó Bálint v. b. t. t. elnöklete