Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1905
152 indult hangon rebegte: „ha tán hidegek voltunk eddig, olvadjon föl keblünk hava, az igazi tűzhely életadó melegétől. Ne hagyjuk magára a királyi vendéget. Forduljunk hozzá mindennap és ő megenyhiti apró, de mégis sajgó keblünket. A helyes, fegyelmezett önszeretet szavát követve használjuk föl ez áldásos körülményt s fürösszük gyakran lelkünket az üdvösség forrásába.“ S mintha a szép szavakon kívül a felirat is a bejáraton : „Magister adest et voeat te“, sokaknak kitörűlhetetlenül rányomódott volna szive táblájára, a nap minden szakában találkoznak, akik a Szűz Anya lábainál forró röpimákat küldenek a szelíd Bárány trónusa elé. Igazán nagy hálára vagyunk kötelezve Főpásztorunk iránt, hogy a kápolna a finevelő intézetbe került, mert hiszen ez nemcsak a kongreganisták, hanem az egész ifjúság erkölcsi haladását nagyban elősegíti. Kongregációi életünk eme fontos eseménye mellett ki kell emel- nünket hogy fővédnökünket, nagymélt. Püspök urunkat fáradhatatlan buzgósága ebben az évben is elhozta közénk és pedig két Ízben. Március havában a lelki gyakorlatok befejezését avatta ünneppé magas megjelenésével. Különösen kongreganista fiait vizsgálgatta meg. A magistratusi gyűlésen elnökölt s jóságos modorával sok üdvös magvat hintett „Mária felkent leventéinek“ fogékony leikébe, de különösen a gyakori szent gyónást és áldozást kötötte szivünkre, mint az igazi katholikus élet alapföltételét. Másod Ízben pünkösdkor jött el Főpásztorunk, hogy a jelöltek közül azokat, akiket a tanárikar ajánlott s a magisztrátus nem kifogásolt, fölvegye a Társulatba. Az ünnepies felavatás június 1-én történt. A szerzetesek temploma zsúfolásig telt meg. Ott áltak a régi és leendő tagok gyertyával a kezükben a magyarok Nagy Asszonyának csodatevő szobra előtt, amig ft. Incze Domokos plébános úr tisztán csengő hangon mondott szép beszé det az ifjúsághoz, amelyben a hitet, az erős, általános és élő hitet s a tisztaság erényét ajánlotta eszközül örök célunk elérésére. A tizenhat új katona aztán örömtől sugárzó arccal tette le a fogadalmat, hogy a Mária táborának hűséges bajnoka lesz. — Ez a tizenhat új tag : Blénesi János, Sándor Balázs VII. o. t., Csató István, Fóris Pál, Schlett